A cink okozná az időskori makuladegenerációt?

A cinket mindeddig az időskori makuladegeneráció (AMD) megelőzésére alkalmas szernek gondolták, egy nemzetközi kutatócsoport azonban arra a következtetésre jutott, hogy valószínűleg épp ellenkezőleg, a szembetegség kiváltásában lehet szerepe.

Kutatásaik azt mutatták, hogy az AMD kezdeti formájának tüneteként ismert, fehéres, sárgás retina alatti lerakódásokban nagy koncentrációban található meg a cink.

A cink számtalan enzimünkben megtalálható, ezért az utóbbi időben előszeretettel ajánlották gyógyító, egészségmegőrző táplálék-kiegészítőnek. A cink-oxid egyik összetevője volt annak az antioxidáns hatású vitaminkészítménynek is, amelyet az AMD megelőzését célzó AREDS (Age-Related Eye Disease Study) rövidítésű vizsgálatban alkalmaztak. A szertől várt betegségmegelőző hatást nem sikerült igazolni, ugyanakkor a késői forma kifejlődését fel tudták tartóztatni. Ráadásul a betegség előrehaladását antioxidáns vitaminok nélküli, pusztán cinket és rezet tartalmazó készítménnyel is meg tudták állítani.

Ezért is annyira meglepőek a Londoni University College munkatársának, Lengyel Imrének és kutatócsoportjának eredményei. A patológusokat az érdekelte, hogy az Alzheimer- és Parkinson-kór plakkjaihoz hasonlóan az AMD-s betegeknél látható lerakódásokban is kimutathatók-e a magas cinkkoncentrációk. Elhunyt AMD-s betegek retinájának boncolásakor a lerakódásokban nagy koncentrációban találtak cinket, noha az AREDS vizsgálat alapján nem ezt várták. A nyomelem ionos formában vagy fehérjéhez kötötten volt jelen, ezért azt gondolják, jelenléte táplálék-kiegészítők szedésével lehet összefüggésben.

Forrás:
www.aerzteblatt.de 2007. augusztus 29.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos időre számíthatunk kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Csapadék nem várható. Az élénk északkeleti szelet főképp a Tiszántúlon kísérhetik olykor erős lökések, de délután már elkezd veszíteni erejéből a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 16 fok között várható. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.