A Kőember és Alíz Csodaországból nem csak mesék szereplői – kíméletlen betegségek, amikről alig hallunk

Vannak az orvosi szakkönyvekben is apró betűs részek. Ezek, a jelentéktelen számú megbetegedéseket takarják általában, amelyek viszont a benne szenvedők számára közel sem elhanyagolható tüneteket okoznak.

Ahogy a betegségek az emberiség történelme során alakulnak, úgy fejlődnek a kezelésükre és az emberi életek megmentésére irányuló vizsgálatok, kutatások is. A testünkkel kapcsolatos több évszázados kutatások ellenére azonban számos eset még mindig feltáratlan, vagy csak ma fedezik fel. A furcsa előfordulások listáján szerepelnek ezek a rendkívül ritka és egyben érdekes betegségek.

Cotard- vagy „sétáló hulla” szindróma

Fotó: Getty Images

A „sétáló hulla” betegség, bármilyen hihetetlen, de egy depresszióval kapcsolatos neuropszichiátriai rendellenesség. A betegség során az emberek azt hiszik, hogy meghaltak, vagy hiányzik a lelkük, szerveik, vérük esetleg bizonyos testrészeik. Általában egy másik pszichiátriai állapot tüneteként tartják számon, nem pedig önálló betegségként, annak ellenére, hogy külön névvel jelzik a szakirodalomban.

Tünetei: 

  • Szótlanná válás.
  • A halhatatlanság téveszméje.
  • Tévképzetek arról, hogy saját maga haldoklik, meghalt, vagy már egyáltalán nem is létezik.
  • A fájdalomra való teljes érzéketlenség.
  • Az evés megtagadása, mivel a halottnak gondolja magát.
  • Súlyos depresszió vagy szomorúság (melankólia).
  • Hangok, amelyek azt mondják a betegnek, hogy meghalt vagy haldoklik.
  • Önkárosító kísérletek.

A tüneteket általában olyan gyógyszerekkel kezelik, mint az antidepresszánsok, antipszichotikumok és szorongásoldó szerek. A kognitív-viselkedési terápia vagy a pszichoterápia segíthet a beteg állapotán. 

Veleszületett fájdalomérzékenység (Szenzoros és autonóm neuropátia anhidrózissal)

Fotó: Pixabay

Ez a betegség születéstől fogva jelen van, és gátolja a fizikai fájdalom érzékelésének képességét. Bizonyos gének mutációi okozzák, különösen egy  autoszomális recesszív mintázatban.

Az ilyen állapotú emberek szervezetében az 
idegsejtek, amelyek a hő-, hideg- és fájdalomérzet közvetítéséért felelősek, nem működnek, ezért a betegek nem érzik a fájdalmat, és hőmérsékleti extremitásokat. A beteg gyakorlatilag azt sem érzékeli, amikor egy forró ital már égeti a nyelvét. Ez egyben azt jelenti, hogy a testi orgazmust sem képesek átélni. Az anhidrózis a betegség pontos leírásában arra utal, hogy a verítékezés sem működik az ilyen emberek szervezetében. Sajnos erre az állapotra még nem ismert semmilyen gyógymód.

Auto-Brewery szindróma (ABS)

Fotó: Getty Images

Az Auto-Brewery szindróma, más néven bélfermentációs szindróma, egy furcsa egészségügyi állapot, amikor egy személy alkoholmérgezést tapasztal a vékonybélben „rendellenes bélfermentáció” következtében, amelyet bizonyos típusú  gombák túlszaporodása okoz . A bélrendszer alkoholt termel a normál szénhidrátot tartalmazó ételekből és italokból, élesztőgombák vagy baktériumok, amelyek az adott testrészben szaporodnak.

A betegségre első körben akkor kell gondolni, amikor a beteg egyáltalán nem iszik alkoholt (absztinens), ám a szervezetében mégis alkohol jelenléte mutatható ki. Vagyis, a rendőrnek magyarázkodás - egy rutin országúti ellenőrzés során - orvosi papírral alátámasztható…

A tünetek:
 Fájdalmak, főleg a gyomorban, puffadás, változások a bélmozgásban, fáradtság, orrváladék, produktív köhögés (vagy olyan, amely váladékot termel) és arcüreggyulladás, problémák a koncentrációval, a memóriával és a gondolkodási folyamatokkal, cukor utáni sóvárgás.

Az állapot fő kezelési iránya az étrend radikális megváltoztatása és az egyszerű cukrok, finomított szénhidrátok, az élesztős termékek és a penészes ételek fogyasztásának (például penészes sajt) csökkentése. 

Stoneman, vagy „Kőember” szindróma

Fotó: Pixabay

A Fibrodysplasia Ossificans Progressiva (FOP), vagy a Stoneman-szindróma egy ritka állapot, amelyben a szervezet kötőszövetei lassan csontokká alakulnak. Kétmillióból egy  embert érint, és génmutáció okozza. Az állapot romlása általában a válltól és a nyaktól kezdődik, majd lefelé halad a lábakig. A második csont, az első fölé nő a heterotop csontosodás (HO) néven ismert folyamat során.

A második csont eltávolítására irányuló sebészeti erőfeszítések hatalmas csontnövekedést válthatnak ki a műtét invazivitása miatt. Egy ilyen szindrómában szenvedő személy elveszítheti mozgásképességét egy kisebb baleset után, mivel a csontok növekedése stimulálódik, „lassan szinte kővé válik”.

Alíz Csodaországban szindróma (AIWS)

Fotó: Getty Images


Ezt a neurológiai szindrómát Todd-szindrómának is nevezik. Ez általában migrént jelent, amely torzíthatja a személy testképét, beleértve a fej, a kezek és a lábak méretét. A betegek hallucinációkat és az idő lassan vagy gyorsan múló érzését is tapasztalhatják. 
Sajnos az AIWS-nek még nincs bizonyított, hatékony kezelése. A kezelési terv azonban a migrén profilaxisából áll, és a migrénes diéta segíthet.

Az Alice Csodaországban szindrómát először 1952-ben írták le, és – egy tanulmány szerint – 1955-ben John Todd angol pszichiátertől kapta a nevét.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!