7 jótanács, hogyan előzhető meg a gyermekhalálok leggyakoribb oka

Főként a négy év alattiaknál vezető ők a fulladás a halálozás és a sérülések tekintetében, a legtöbb baleset étellel, játékokkal és pénzérmékkel történik. Az Amerikai Gyermekgyógyászok Szövetsége (AAP) új irányelveket dolgozott ki a fulladás elkerülésére.

Az Egyesült Államokban átlagosan öt percentként meghal egy gyermek, mert megfullad valamilyen ételtől, azonban a gyártókat semmi nem kötelezi arra, hogy figyelmeztetéseket helyezzenek el a termékek csomagolásán. Egyes élelmiszergyártól önkéntesen megjelölik a legmagasabb kockázatú termékeket, de a szakértők szerint erre szabályozásokat kellene bevezetni.

Az AAP azt javasolja, hogy a fokozottan fulladásveszélyes termékekre kerüljön figyelmeztető címke, illetve hívják vissza ezeket, emellett létre kell hozni egy "fulladásfigyelő hálózatot", amely a bejelentéseket fogadja és feldolgozza. Az élelmiszergyártóknak pedig mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a lehető legkisebbre csökkentsék a fulladásveszélyt.

Természetesen a szülőknek és a gondozóknak is tisztában kell lenniük a kockázatokkal, amelyek függnek a tárgyak alakjától, méretétől és konzisztenciájától. Sok "gyerekbarátnak" gondolt étel veszélyes, például a szőlő, a pattogatott kukorica és a mogyorófélék megakadhatnak a gyerekek torkán vagy bekerülhetnek a tüdejükbe.

A hot dog felelős az étel okozta fulladások legtöbb esetéért. "Szorosan beékelődik és teljesen elzárja a légutat" - magyarázta Dr. Gary Smith, a Nemzeti Gyermekkórház Sérüléskutató és Szabályozási Központjának vezetője. "A gyermek az oxigénhiány miatt perceken belül meghalhat."

Az AAP a következőket ajánlja a szülőknek:

  • Négyévesnél fiatalabb gyermeknek csak apró darabokra vágva adjanak kerek, kemény ételt. A hot dogot hosszában vágják ketté, a szőlőszemeket pedig negyedeljék el, nehogy elzárják a gyermek légútját.
  • Ne adjanak kisgyermeknek savanyúcukrot, mogyoróféléket, magokat és nyers sárgarépát.
  • Ne engedjék, hogy a gyermek evés közben szaladgáljon, játsszon vagy lefeküdjön.
  • Ne hagyják, hogy a gyermekek hozzáférjenek a pénzérmékhez és más apró tárgyakhoz.
  • Figyelmesen olvassák el a játékokon elhelyezett címkéket, mielőtt a gyermekek játszani kezdenek azokkal.
  • Győződjenek meg róla, hogy nem válhatnak-e le kisebb alkatrészek a játékokról.
  • Sajátítsák el a fulladás esetén alkalmazandó elsősegélynyújtás és az újraélesztés lépéseit.

Forrás: Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
vizelés
Így kell helyesen pisilni – kövesd a szakértő útmutatását!
Ekkor kell átállítani az órákat – idén könnyű eltéveszteni
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +19 °C
Minimum: +5 °C

Csökken a felhőzet, így a fátyol- és gomolyfelhők mellett többnyire sok napsütésre lehet számítani. Délelőtt még északon, északkeleten néhol zápor előfordulhat, viszont ezt követően már legfeljebb csak nyugaton, délnyugaton lehet kevés helyen jelentéktelen csepergés, gyenge zápor. Az északnyugatira, nyugatira forduló szél a délnyugati tájak kivételével megerősödik, néhol viharossá fokozódik, majd estére mérséklődik a légmozgás.A csúcsérték 16 és 22 fok között alakul. Késő estére 5 és 15 fok közé hűl le a levegő, délnyugaton lesz enyhébb, míg északkeleten a hidegebb. Az orvosmeteorológiai helyzetet elsősorban a szél és a változó felhőzet befolyásolja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!
kvíz
Kvíz: a HPV-vírus rákot okozhat. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyit tudsz a HPV-ről? Rövid, feleletválasztós kvízünk segít eligazodni a legfontosabb tények és gyakori tévhitek között.