67 baktériumfaj - ott, ahol nem is gondolná!

A legújabb, 66 ember részvételével készült, a PLoS ONE internetes kiadásában publikált elemzés a fültisztítóval vett minták alapján azt mutatta, hogy a köldök átlagosan 67 különböző baktériumfajnak adhat otthont.

A "Köldök Biodiverzitás Projekt" vezetője, Rob Dunn, az Észak-Karolina Állami Egyetem biológusa elmondta, azért választották a köldököt kutatásuk tárgyának, mert ennek segítségével figyelemfelkeltő módon kommunikálhatnak a közvéleménnyel, és taníthatják az embereket az ökológiáról és a hétköznapi élet evolúciójáról. A köldök érdekes élőhely, ahol olyan organizmusok laknak, amelyekről nem sokat tudunk. Kevésbé van kitéve az elemeknek, mint a többi terület, és ritkábban mossuk meg, mint más bőrterületeket, ezért az itt élő baktériumközösséget kevésbé háborgatják.

A kutatók a kísérlet során tenyészeteket hoztak létre a résztvevők köldökéből származó baktériumokból, és az alanyok online képeket nézhettek a köldökükben élő organizmusokról. A DNS izolálása révén pontosan meghatározták az előforduló baktériumfajokat. Összesen 2368 baktériumfajt azonosítottak, ami rendkívül nagy biológiai sokféleséget jelez.

A vártnál sokkal több baktériumfajt mutattak ki, de ezek többsége ritkának számított, csupán néhány ember köldökében fordult elő. Az összes közül mindössze 8 olyan baktériumfajt azonosítottak, amelyek a vizsgált személyek több mint 70 százalékában előfordultak. E gyakori fajok közé tartoztak a Staphylococcus baktériumok , amelyek a bőrünk első számú védelmezői a kórokozókkal szemben. Szintén gyakori mikrobának számít a Bacillus egyik faja, amely a lábszagot is okozza, és amely valószínűleg a gombáktól védi a testünket, valamint a Micrococcus, amely mélyen a köldökben él, és még oxigén nélkül is képes életben maradni.

Dunn úgy véli, ha a kutatóknak sikerül megismerniük a leggyakoribb baktériumokat, többet fognak megtudni arról, hogyan viselkednek a bőrbaktériumok. Megérthetik például azt, melyek tesznek igazán jót a bőrünknek, és melyek kártékonyak. Arról is tisztább képet kaphatnak, hogyan hatnak egymásra illetve az immunrendszerre a baktériumok.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos időre számíthatunk kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Csapadék nem várható. Az élénk északkeleti szelet főképp a Tiszántúlon kísérhetik olykor erős lökések, de délután már elkezd veszíteni erejéből a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 16 fok között várható. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.