Megszülettek az első babák, akiknek 3 szülőjük van

Nyolc egészséges lombikbébi születését jelentették be az Egyesült Királyság egy úttörő eljárást alkalmazását követően. Az orvosok rájöttek, hogyan előzhető meg a genetikai rendellenességek öröklődése.

Az Egyesült Királyság orvosai úttörő eljárással, három ember DNS-éből hoztak létre IVF-embriókat. A céljuk az volt, hogy megakadályozzák, hogy a gyerekek gyógyíthatatlan genetikai rendellenességeket örököljenek – számolt be a forradalmi áttörésről a The Guardian cikke.

nőgyógyász egy aggódó várandós nővel beszél
Az orvosok rájöttek, hogyan előzhető meg a genetikai rendellenességek öröklődése. Fotó : Getty Images

Így előzik meg a genetikai rendellenességek öröklődését

A mitokondriális betegségek – amelyek 5000 újszülöttből körülbelül 1-et érinthetnek – első tünetei általában már a gyermekkor korai szakaszában jelentkeznek, elkezdenek ugyanis leállni az energiaigényes szervek, például az agy és a szív, valamint károsodhatnak az izmok is. Az érintett gyerekek jellemzően lassabban fejlődnek, kerekesszékesek lesznek, valamint még fiatalon meg is halhatnak.

Ezt hivatott megakadályozni a mitokondriális donorkezelés (MDT), amely során az anya petesejtjét megtermékenyítik az apa spermiumával, majd az így kialakuló genetikai anyagot a sejtmagból átviszik egy megtermékenyített egészséges donorpetesejtbe, amelynek előzetesen eltávolítják a saját sejtmagját. Így tehát egy olyan megtermékenyített petesejtet hoznak létre, amely a szülők teljes kromoszómáját, de a donor egészséges mitokondriumát tartalmazza. Ez a petesejtet végül beültetik az anya méhébe, hogy létrejöjjön a terhesség.

Már 8 gyerek született ezzel az eljárással

A szakemberek olyan anyákat vontak be kutatásukba, akik esetében nagy volt a veszélye annak, hogy – egyes sejtmutációk miatt – életveszélyes betegségeket adjanak át babáiknak. Mint bejelentették, már 8 teljesen egészséges baba – négy fiú és négy lány, köztük egy egypetéjű ikerpár – született ennek az eljárásnak köszönhetően. A kicsiknél nem láthatóak a mitokondriális betegségek öröklésének jelei.

„Minden gyermek jól van, és továbbra is elérik fejlődési mérföldköveiket” – mondta dr. Bobby McFarland, aki ritka mitokondriális rendellenességekkel foglalkozik. A szóban forgó babák közül 5 egy évnél fiatalabb, 2 egy és két év közötti, míg egy már 2 évnél idősebb. Egy további terhesség pedig még tart, tehát hamarosan érkezhet a 9. „csodababa”.

„Szülőként mind arra vágyunk, hogy egészséges életet biztosíthassunk gyermekünknek. Nekünk az évekig tartó bizonytalanság után ez a kezelés adta meg a reményt és a lehetőséget, hogy egészséges babánk szülessen. Elmondhatatlanul hálásak vagyunk, hogy esélyt kaptunk a tudománytól” – fogalmazott az egyik nemrég született kislány édesanyja.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
bőrrák
Hogy néz ki a bőrrák? – Képeken mutatjuk a gyanús elváltozásokat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +5 °C

A nyugati, délnyugati harmadban egyre nagyobb területen vastagszik, záródik a felhőzet, másutt általában derült vagy kissé felhős idő ígérkezik, de egyes körzetekben felhősebb lehet az ég. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Főképp északkeleten, majd estétől nagyobb területen kísérhetik élénk lökések az északkeleti szelet.Késő estére 8 és 15 fok közé hűl a levegő.Hajnalra általában 5 és 11 fok közé hűl le a levegő, de a szélcsendes, északi határ menti helyeken ennél esetleg hidegebb is lehet. Fronthatás ma nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezete pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.