10 napig a McDonald's-ban ettek: mi lett a vége?

Szoros kapcsolatot találtak a bélflóra összetétele és diverzitása, valamint az étrend között. A felfedezést akkor tették, amikor kutatók 10 napon át kizárólag a McDonald'sban étkeztek. A kísérlet eredményeiről a The Telegraph számolt be.

Ha kizárólag gyorsételeket eszünk, az kiirtja a bélbaktériumaink egy jó részét. Ezek a mikroorganizmusok védenek minket olyan betegségektől, illetve állapotoktól, mint az elhízás, a diabétesz, a rák, a szívbetegség, az autizmus, illetve a különböző bélgyulladások. Az ember emésztőrendszerében mintegy 3500 különböző mikrobafaj él, amelyeknek az össztömege mintegy 1,36 kg. Egy új vizsgálat szerint az egyoldalú, készételekre alapozott táplálkozás a bélflóra mintegy harmadát irthatja ki. A felfedezés azt is megmagyarázza, hogy a nagyjából ugyanolyan mennyiséget fogyasztó emberek közül egyesek miért szednek fel fölösleges kilókat, míg mások nem.

Az új vizsgálatot Tim Spector genetikus-epidemiológus vezette; a kutató saját 23 éves – szintén genetikusnak tanuló – fiával, Tommal kísérletezett: a fiú 10 napon át nem evett mást, csak a McDonald'sból származó hamburgert, sült krumplit, chipset, Coca-Colát stb. „Mielőtt elkezdtem a 10 napos „diétát”, mintegy 3500 baktériumfaj volt a bélrendszeremben” – meséli Tom. „Amikor vége volt a kísérletnek 10 nappal később, körülbelül 1300 baktériumfajjal kevesebb volt kimutatható a bélrendszeremben. Ez azt jelenti, hogy az új étrendem mintegy harmadával csökkentette a bélbaktériumaim változatosságát rendkívül rövid idő, 10 nap alatt.”

A gyorsételek a bélflóránknak sem tesznek jót

Tim és Tom Spector kísérletei tehát szintén azt bizonyítják – más vizsgálatok mellett –, hogy az elhízás nem pusztán azon múlik, hogy valaki túl sokat eszik. A bélflóra szintén kulcsszerepet játszik: azok a bélbaktériumok, amelyek úgy szabályozzák az emésztést , hogy távol tartják a potenciálisan pusztító hatású mikrobákat. A bélbaktériumok emésztőenzimeket, és vitaminokat (pl. A és K) bocsátanak ki; ezek segítik megkötni a szervezet számára fontos ásványi anyagokat (pl. kalcium, vas).

A baktériumok egyensúlyának megbomlása bélgyulladáshoz, vastagbélgyulladáshoz vezethet. Arra is vannak bizonyítékok, hogy az autizmus az alsó bélszakaszban található bélbaktériumok aktivitásával összefüggő állapot. Az egészséges bélflóra élőhelyenként különböző lehet, ugyanakkor vannak olyan kutatási eredmények, amelyek szerint az elhízás „fertőző”. Egy kutatásban például elhízott emberek bélbaktériumait ültették egerekbe, az állatok hízni kezdtek. Egy másik vizsgálatban pedig sovány és kövér egereket zártak egy ketrecbe: a soványak ebben a kísérletben is hízni kezdtek. A bélflóra összetétele és az elhízás , illetve más kóros állapotok kialakulásának összefüggését tehát több vizsgálat bizonyítja.

Véget érne a hamburger-pizza-sültkrumpli triász uralma?

Mit tehetünk, hogy ezeket elkerüljük? – A kutatók szerint az az igazán fontos, hogy minél változatosabban és minél természetesebben étkezzünk. Spector tanácsa szerint a belga sör, a fokhagyma, a kávé, a póréhagyma és a zeller ideális ételek az egészséges bélflóra kialakításához.

Forrás: Junk food kills bacteria that protect against obesity, heart disease and cancer, study finds

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.