Problémás bőr: a kamaszkorral vége?

Pattanásos bőrrel tipikusan a kamaszok küzdenek, a faggyúmirigyek kivezető nyílásai náluk könnyen eltömődnek és begyulladnak. Mi áll ennek hátterében, és milyen oka lehet annak, ha a helyzet a húszas éveink után sem javul, vagy kifejezetten akkor jelentkezik?

Bár a probléma mértéke változó, a kamaszkor elején a gyerekek többsége megtapasztalja, hogy az arcán – esetleg a mellkasán és a hátán is – mitesszerek és pattanások alakulnak ki. Ezek jellemzően amiatt képződnek, mert a faggyúmirigyekben és a szőrtüszőkben túl sok faggyú termelődik, a kivezetőnyílásuk pedig eltömődik. Ezt a túlműködést serdülőkorban a hormonális változások okozzák – ilyenkor ez a folyamat, noha kellemetlen, teljesen természetes.

A helyzet súlyosabb, ha a faggyúmirigyek kivezető nyílása nemcsak eltömődik, hanem be is gyullad – ennek hátterében már az áll, hogy a mirigyekbe baktériumok, vagy ritkábban gombák jutnak be. Ez nagyon könnyen megtörténhet, elég hozzá nem kellőképpen megtisztított kézzel nyomkodni a mitesszereket. Ennek nyomán komoly akné is kialakulhat: akár olyan fájdalmas csomó is, amelyben hólyag képződik – ha ez megtörténik, a kezelésre végképp figyelni kell, máskülönben heg is visszamaradhat a gyulladás megszűnése után.

A mitesszerek esztétikai problémájával sokan kénytelenek szembesülni, ráadásul – a tévhitekkel ellentétben – a panasz nem csak a kamaszokat érinti. Lássuk, mit tehetünk ilyen esetekben, és mi az, amivel jobb nem próbálkozni.

Viszlát, pattanás?

A kamaszkor, vagy legalábbis a húszas évek végén a pattanásoknak a fiatalok többsége búcsút inthet, de hormonhatások, veleszületett hajlam és környezeti hatások miatt a későbbiekben is lehetnek problémák a bőrrel. A mitesszerek képződésének már önmagában a szennyezett városi levegő is kedvez, de nőknél a havi vérzést megelőző napokban is kialakulhatnak kisebb-nagyobb pattanások a hormonok hatására. Ezek jellemzően csak apró göbök, amelyek néhány nap alatt nyom nélkül eltűnnek, visszahúzódnak. Persze ha nyomkodják őket, ezek is okozhatnak komolyabb problémát, így ezt a műveletet tanácsos elfelejteni, vagy legalább kozmetikusra bízni. Gyorsíthatja a gyógyulási folyamot az is, ha az ilyenkor képződő pattanást lézerfénnyel, illetve ilyen célra készült krémekkel, szérumokkal kezelik.

pattanás, pattanásos bőr, felnőttkori pattanás, bőrproblémák
A felnőttkori pattanások okát érdemes mindig megkeresni. Fotó: Getty Images

Hormon vagy gócbetegség?

Pattanást a menstruációs ciklushoz kötődő hormonhatások mellett olyan allergiás reakció is okozhat, amely például napfény, kozmetikumok és vegyszerek miatt jelentkezik. Ha nincs ilyen ismert ok, a jelenség pedig a havi ciklushoz sem köthető, akkor érdemes megnézni, nem állhat-e a hátterében valamilyen egészségügyi probléma. Felnőttkori pattanást egyebek mellett okozhatnak hormonális eltérések, köztük olyan komplex kórképek is, mint a policisztás ovárium szindróma (PCOS). Esetében a férfihormon-túlsúly okozhat aknés bőrt, mellette pedig erőteljesebb szőrnövekedést és a hajhullást, illetve egyéb tüneteket.

Állhatnak a felnőttkori pattanások hátterében emésztési panaszok és bizonyos élelmiszerek is – klasszikusan olyan olajos magvak, mint például a pisztácia vagy a paradió. Ugyancsak ok lehet egy gócos fog, amely jellemzően a hozzá közel eső arcrészen okoz gondot. Pattanások jelentkezhetnek akár lelki okok – például szorongás vagy komolyabb stressz – hatására is.

Keresni az okokat

A felnőttkori pattanások okát érdemes mindig megkeresni, és kizárni azt, hogy esetleg olyan egészségügyi probléma álljon a hátterükben, amely orvosi kezelést tesz szükségessé. Ha ez a helyzet, akkor egyrészt foglalkozni kell magával az alapbetegséggel, másrészt a bőrrel is. Ennek során szükség lehet orvosi vényre kapható baktériumellenes szerekre, illetve olyan A-vitamin-származékokat tartalmazó készítményekre, amelyek hámlasztó hatással bírnak, csökkentik a gyulladást is. Ritkán, de javasolhat az orvos belsőleg alkalmazott gyógyszereket is – ezek szintén antibiotikumok, A-vitamin-származékok és hormonok szoktak lenni.

Ha a helyzet nem ilyen komoly, akkor elég az otthoni odafigyelés, illetve a kozmetikus által végzett arctisztítás. Segíthetnek az olyan készítmények is, amelyek csökkentik a faggyútermelést, enyhén hámlasztalak, így ellensúlyozni tudják a szaruréteg túltengését, illetve képesek gátolni a gyulladásos folyamatokat. Ilyen esetekben a bőr tisztítására különösen figyelni kell, és arra is, hogy a pattanások miatt sérült bőrfelszínt regeneráljuk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!