Barna, szőrtelen, sovány - ilyen a jövő férfiideálja?

Szolárium, gyanta, fogyasztótabletta - ez a három alapmódszer az amerikai tinifiúk szerint elengedhetetlen ahhoz, hogy jól nézzenek ki.

A Baylor Egyetem kutatói 12-17 éves kor közötti kamaszok esetében azt állapították meg, hogy az ilyen korú fiatal fiúk nagymértékben koncentrálnak arra, milyennek látszanak kortársaik szemében, például milyen az alakjuk, egészséges-e a bőrük.

A kutatást vezető Dr. Jay Yoo az Egyesült Államok 7 iskolájában 155, átlagosan 14,3 éves fiatal fiú hozzáállását és magatartását mérte fel. Dr. Yoo szerint az egyértelműen mérhető volt, hogy függetlenül a kulturális vagy etnikai háttértől, a szép bőr volt a legfontosabb kritérium, amelynek minden fiatal szeretett volna megfelelni.

A szép bőr percepciójában a bőrszín is jelentős szerepet játszott a fiatal fiúk életében, mivel abból a tinik a szociális háttérre vonatkozó - vélelmezett - információkat olvassák ki. Egész pontosan a napbarnított - szoláriumozott - bőr sokkal vonzóbb, mivel kiegyensúlyozott társadalmi háttérről árulkodik a kamaszok számára, mint a halovány, sápadt bőr (ez a trend korábban éppen fordítva alakult, amikor a napbarnítottság még elsősorban azt jelentette, hogy az ilyen bőrtónusú emberek a munkásosztályhoz, azaz a kevésbé tehetős rétegekhez tartoznak). A sok szoláriumozás azonban a kockázati tényezők közé emeli a bőrrákot.

A fiatalok esetében a soványság is jóval kívánatosabb, mint a túlsúlyosság. Ám sokan sajnos nem mozgásban gazdag életmóddal, hanem a vény nélkül megvásárolható fogyasztótabletták szedésével érik el a tinédzser korosztályban, ami szintén hátrányosan hathat a fiatalok szervezetére.

Károsnak ugyan nem nevezhető, de korábban furcsának számító új trend az is, hogy a fiatal fiúk ma már rendszeresen járnak wellness stúdiókba, illetve vesznek igénybe kozmetikai szolgáltatásokat is, így például aromaterápiát vagy szőrtelenítő eljárásokat is.

A kutatás felhívja a figyelmet arra is, hogy melyek azok az egyébként káros tevékenységek és szolgáltatások, amelyekkel szemben valamilyen módon fel kell lépni, hiszen az ebben a korban rögzülő minták gyakran alapvetően meghatározzák a fiatalok felnőttkori igényeit is - akkor is, ha tudják, hogy az adott tevékenység, szolgáltatás kockázatos az egészségükre.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?