A feszes és rugalmas bőr itt kezdődik

Pár hete ünnepeltem a 31. születésnapomat, de - és ez sokaknak meglepő lehet - egészen a közelmúltig semmilyen ránctalanító készítményt nem használtam, mondván, túl fiatal vagyok még ahhoz, hogy szükség legyen rá. Amikor azonban lehetőségem nyílt hosszabb ideig tesztelni az Eucerin Hyaluron-Filler termékcsaládját, és láttam, milyen hatással van a bőrömre, rájöttem: bolondság volt ennyit késlekedni azzal, hogy felvegyem a ráncok ellen a harcot.

Ha valaki ismeri Petőfi Sándor Pató Pál úr című versét, akkor tudja, mi volt a címszereplő kedvenc szavajárása: "Ej, ráérünk arra még!". Sajnos sokáig én is ezt a hozzáállást képviseltem, ha ránctalanításról volt szó. Bár az utóbbi időben már észrevettem a szememnél néhány apróbb szarkalábat, a szám körül pedig - egyelőre még halvány - nevetőráncokat, és a két szemöldököm között is húzódik egy láthatóbb ránc, úgy éreztem, távolról sem olyan rossz a helyzet, hogy elkezdjek mindezekkel komolyabban foglalkozni.

Éppen ezért, amikor kiderült, hogy tesztelhetem az Eucerin Hyaluron-Filler termékcsaládját, egyfajta kihívásként éltem meg a dolgot. Azt mondtam magamban, lássuk, tudnak-e valamit kezdeni ezek a készítmények a bőrömmel (amiről akkor még úgy gondoltam, a "korához képest" jól tartja magát). Egy kis spoiler: a tesztidőszak végére kiderült, hogy nagyon is tudnak.

Mit, mikor és hogyan?

Három Hyaluron Filler-terméket teszteltem négy héten keresztül: az Eucerin Hyaluron-Filler hidratáló, ránctalanító arcápoló koncentrátumot, az Eucerin Hyaluron-Filler ráncfeltöltő szemránckrémet, illetve a normál, vegyes bőrre ajánlott Eucerin Hyaluron-Filler ráncfeltöltő nappali arckrémet. Mindezek mellett megkaptam még kipróbálásra az Eucerin DermatoCLEAN szemsminklemosót és az Eucerin DermatoCLEAN [HYALURON] 3 az 1-ben micellás arclemosót is.

Bár első alkalommal kissé zavarban voltam a sok terméktől, hamar megtanultam a helyes sorrendet és alkalmazási technikát. A készítményeket, két kivételtől eltekintve, naponta kétszer, reggel és este használtam (a szemsminklemosót csak este, míg a nappali arckrémet csak reggel vittem fel). Először mindig a tisztítással kezdtem - tisztítás után ugyanis az ápolószerek aktív hatóanyagai sokkal jobban felszívódnak -, amihez az Eucerin DermatoCLEAN [HYALURON] 3 az 1-ben micellás arclemosót vettem elő. Amennyiben aznap a szememet is kisminkeltem, este az Eucerin DermatoCLEAN szemsminklemosót is bevetettem.

A ránctalanító készítmények használatát időben el kell kezdeni.
A ránctalanító készítmények használatát időben el kell kezdeni. Fotó: Getty Images

A micellás arclemosóról azt kell tudni, hogy a gyengéd tisztító összetétel mellett hialuronsavat és egyéb természetes hidratáló összetevőket is tartalmaz, hogy segítse a bőr természetes nedvesség-egyensúlyának fenntartását. A szemsminklemosó pedig azért hasznos, mert amilyen alapos és gyors a vízálló és a nem vízálló smink eltávolításában, olyan gyengéd a szemkörnyék érzékeny bőréhez. Mindkét terméket vattakorong segítségével vittem fel, és addig töröltem a bőrt/szemkörnyéket, amíg a vattakorong tiszta nem maradt.

Miután megtisztult a bőröm, jöhetett az Eucerin Hyaluron-Filler hidratáló, ránctalanító arcápoló koncentrátum. A minden bőrtípusra alkalmazható koncentrátum egy hidratáló és frissítő hatású termék, amely feltölti a finom ráncokat. A dizájnja ennek tetszett a legjobban - a gyönyörű, átlátszó türkizkék tartó olyan volt, akár egy dísztárgy -, használat közben pedig arra is rájöttem, hogy nagyon praktikus a készítmény pipettás kiszerelése. Nem volt más dolgom vele, csak néhány "pöttyöt" ejteni a pipettával a bőrömön, majd finoman bemasszírozni, kerülve a szemkörnyéket.

A koncentrátumot a normál, vegyes bőrre ajánlott Eucerin Hyaluron-Filler ráncfeltöltő nappali arckrém követte. A termék belülről tölti fel még a mélyebb ráncokat is, és óriási plusz pont, hogy 15-ös fényvédő faktorral (FF15) és UV-szűrőkkel is rendelkezik (ez egyébként azért fontos, mert gátolja a bőr idő előtti öregedését és a már meglevő ráncok elmélyülését). Felvittem az arcomra, majd gyengéd mozdulatokkal, a szemkörnyéket kihagyva, a bőrbe masszíroztam. Rendkívül könnyű volt az állaga: pillanatok alatt beszívta a bőröm, nem hagyott zsíros, nehéz, ragacsos érzést maga után. Ugyanezt éreztem egyébként a koncentrátum után is.

Legutolsó lépésként az Eucerin Hyaluron-Filler ráncfeltöltő szemránckrémet használtam. A kifejezetten a "szarkalábak", azaz a kényes szemkörnyéki bőr finom ráncainak csökkentésére kifejlesztett terméket szemorvosok tesztelték, és csakúgy, mint a nappali arckrém, ez a készítmény is FF15-tel és UV-védelemmel rendelkezik. "Bepöttyöztem" a szemkörnyéket, majd az ujjbegyemmel óvatosan bemasszíroztam a krémet a szemkörnyék bőrébe. Az állagra szerencsére ennél a terméknél sem volt semmi panaszom.

Kihívás teljesítve

Hogyan öregszik a bőrünk?

Az első naptól kezdve izgatottan figyeltem, hogyan is teljesítenek az én kis kihívásomon a készítmények. Bár azonnali változásról nem tudok beszámolni (pontosabban egyről igen: a termékeknek köszönhetően már a tesztidőszak kezdetétől nagyon kellemes illatú volt az arcom), 2-3 hét elteltével azért elkezdett alakulni a bőröm. Rugalmasabbnak, feszesebbnek éreztem, és nem csak én. Egyik este a párom szinte belebújt az arcomba, és elkezdte simogatni, majd arról faggatott, hogy mit csináltam vele. Mert valahogy "más". Megkérdeztem tőle, hogy jó értelemben? Azt válaszolta, igen, sokkal fiatalabbnak nézek ki. A tesztidőszak végére azt is elégedetten konstatáltam, hogy a szarkalábaim és a nevetőráncaim a halványabbnál is halványabbak lettek, és a leglátványosabb "versenyző", a két szemöldököm közötti ránc is jócskán veszített dominanciájából.

Az Eucerin Hyaluron-Filler termékcsalád tehát nálam jól vizsgázott. Remélem, a későbbiekben sem okoz majd csalódást, mert úgy döntöttem, a termékek a jövőben sem hiányozhatnak a fürdőszobám polcáról. Elvégre az idő telik, és a ráncok - ha szabad így fogalmaznom - egyre szemtelenebbek lesznek. Én viszont azt szeretném, ha a párom 10-20-30 évvel később is azt mondaná: "Sokkal fiatalabbnak nézel ki!"

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.