40-hez közel nem ördögtől való a szépségtabletta

A kollagén és a hyaluronsav természetesen is jelen van a szervezetünkben, ám az idő múlásával egyenes arányosan csökken a mennyisége. És mindez látható is lesz előbb vagy utóbb: megereszkedik, vízhiányossá és ráncossá válik a bőr. Ez egyáltalán nem jó hír. Az viszont igen, hogy van már olyan szépségvitamin, amely mindkét hatóanyagot tartalmazza. Ki tudna ellenállni? Én nem is akartam.

Bár kollagént és hyaluronsavat kívülről is bevihetünk a szervezetünkbe - például krémek, ampullák vagy injekciós kezelések által -, ez azonban csak az adott területre, nem pedig az egész testünkre lesz hatással. Azonban, ha szeretnénk egységesen, koncentráltabb formában és nagyobb mennyiségben hozzájutni, választhatunk belsőleg alkalmazható szépségkapszulákat. A kollagén és a hyalunronsav ugyanis étrend-kiegészítőként is elérhető , én most ezt próbáltam ki egy hónapon át. Mielőtt leírnám a tapasztalataimat, nézzük, miért is van szüksége bőrünknek ezekre a hatóanyagokra.

A nélkülözhetetlen fehérje

A kollagén a legnagyobb arányban előforduló fehérje a szervezetünkben, amely testsúlyunk akár 5-7 százalékát is kiteszi. Bőrünk kétharmad része kollagénből épül fel, de elengedhetetlen többek között a haj, a köröm, a porcok, csontok, az ízületek és az izmok rugalmasságának megőrzéséhez is. A szervezetünkben lévő kollagén felel bőrünk rugalmasságáért, valamint azért is, hogy az elhalt hámsejtek folyamatosan meg tudjanak újulni.

A korral mind a kollagén, mind a hyaluronsav szintje csökken a szervezetben
A korral mind a kollagén, mind a hyaluronsav szintje csökken a szervezetben. Fotó: iStock

Gyermekkorban nagy mennyiség áll belőle a rendelkezésünkre, azonban ez nagyjából 25 éves korunk környékén lassú csökkenésnek indul. Ennek hatása egyre inkább meglátszik a bőrünkön is, amely fokozatosan vékonyodni kezd, majd idővel megjelennek az első ráncok. A helyzetet ráadásul még tovább ronthatják az egyes környezeti hatások, például a kollagénrostok sérülését előidéző UV sugárzás, a levegőszennyezettség, a dohányzás, illetve a rendszeres cukor- és alkoholfogyasztás. Ha mindez nem lenne elég, a változókor rátesz még egy lapáttal. Nőknél ilyenkor erősödik fel leginkább az kollagénszint zuhanása, ami nem csak a bőrünkre, az egész testünkre negatívan hat, hiányában szervezetünk immunrendszere is kevésbé lesz ellenálló.

A verhetetlen vízmegkötő

Viszkózus szerkezetű poliszacharidunk, a hyaluronsav szervezetünk másik fontos és természetes építőeleme, amely szinte minden szövetünkben megtalálható, de többsége a bőrünkben, a szem üvegtestében, az ízületekben és sejt-közi állományban összpontosul. Vízmegkötő képessége bámulatos: saját súlyának az ezerszeresét képes megkötni. Feladata még többek között a sejtek regenerálása, a kötőszövetek rugalmasan tartása, valamint az ízületek "kenőanyagaként" is nélkülözhetetlen.

Azonban akárcsak a kollagén, 25 éves kor felett a hyaluron mennyisége is csökkenni kezd a szervezetünkben, amelyet jelezhet a haj és köröm állapotának romlása, illetve a kisebb ráncok és foltok megjelenése az egyre dehidratáltabbá váló, rugalmasságát elvesztő bőrön. Legrosszabbul a száraz bőrűek (mint például én) járnak, az ő esetükben a hyaluronsav hiánya kifejezetten látványos mértéket ölthet.

Mit tapasztaltam?

Nézzük először is, hogy mit ígér a termék. Például azt, hogy a C-vitamint is tartalmazó, speciálisan összeállított készítmény már néhány hét alatt látványos eredményt hozhat. Hidratáltabb lesz a bőr, a ráncok, a petyhüdtség és aknék eltűnhetnek, vagy legalábbis láthatóan enyhülhetnek. Mivel megerősödik a bőr védőrétege, az érzékeny bőr teljesen megváltozhat, a múlt ködébe veszhetnek az ezzel járó bosszantó tünetek.

Nos, nekem száraz és érzékeny a bőröm, szóval nagyon vártam a változást. És valóban nem maradt el. Kezdődött azzal, hogy a párom reggelente megjegyezte, szép a bőröm. Gyűrött arccal, smink nélkül, azért ez is értékelhető eredmény, de csak legyintettem rá, hiszen az elfogultság az ő esetében teljesen érthető és megbocsátható. Majd jöttek másoktól is az észrevételek, például az, hogy mennyire kisimult vagyok. Erre azért már felkaptam a fejem. Aztán néhány nap után már én is felfigyeltem arra zuhanyzás közben, hogy simább, rugalmasabb és selymesebb lett a bőröm. Mintha halványodtak volna a ráncaim is - de ebben nem vagyok teljesen biztos. Lehet, csak eredményesen győzködöm magam a tükör előtt. De ennyi nekem már elég ahhoz, hogy folytassam a tabletta szedését. Ki tudja, lehet, hogy lassan tíz évet is letagadhatok az eddigi öt helyett. Hátha elhiszik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten néhol fordulhat elő kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!