Természetes módszerek hajhullás ellen

Nem kell feltétlenül drága táplálékkiegészítőkre és kozmetikai szerekre költenünk a pénzünket, ha azt tapasztaljuk, hogy a hajunk hullani kezdett. Helyette inkább próbáljuk ki az alábbi ételek fogyasztását, mert nagyon sokat segíthetnek a problémánkon.

Lazac

Ahhoz, hogy új hajhagymáink nőjenek, a már meglévők pedig egészségesek maradjanak, érdemes sok fehérjét fogyasztani. Fehérje szükséges ugyanis például a keratin termelődéséhez, amely a hajszálak egyik legfontosabb építőeleme. A tengeri eredetű fehérje, mint például a lazac , az egyik legjobb választás.

Méz

A mézet belsőleg és külsőleg is használhatjuk, sokat segíthet a vékonyodó hajon. Készítsünk hajpakolást 9 rész méz és 1 rész víz összekeverésével, és ezzel kezeljük a hajat és a fejbőrt minden második nap. Egy hónap után már látványos eredménynek örülhetünk.

A méz igazi csodaszer - íme, néhány tipp , mi mindenre használhatjuk még a teánk ízesítésén túl.

Diófélék és olajos magok

A bennük lévő omega-3 zsírsavak és antioxidánsok szintén nagyon jót tesznek a hajnak, amit kutatások is igazolnak. A diófélék mellett a mogyoró, a lenmag, valamint a napraforgó-, a szezám- és a szőlőmagolaj is hajszépítő hatású.

A lazachús gazdag fehérjeforrás
A lazachús gazdag fehérjeforrás

Spenót

Egy kutatás szerint azoknak a szervezetében, akiknek hullik a haja, általában a D2-vitamin-szintje is alacsony. Ezért lehet jó ötlet ilyenkor a spenót és a tojás fogyasztása - előbbiben sok a vas és a C-vitamin is, ami segíti a vas felszívódását, utóbbiban pedig bőven található D-vitamin.

Olajak

Kókuszolaj, tökmagolaj, rozmaringolaj - mind remek gyógyír a hajnak és a fejbőrnek, így érdemes őket gyakran fogyasztani. A kókuszolajból hajpakolást is készíthetünk, ami nem csak a hajnövekedést serkenti, de a tincseket is széppé teszi.

Forrás: rodalesorganiclife.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +11 °C
Minimum: +4 °C

Kelet felől vékonyodik a felhőzet, de többnyire erősen felhős vagy borult idő valószínű. Hazánk nyugati, délnyugati felén elszórtan valószínű kisebb eső, zápor. Az északi, északkeleti szél többfelé élénk lesz.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +7 fok között várható. Egy kellemes, frontmentes tavaszi hét után ma hidegfront alakítja az orvosmeteorológiai helyzetet, ami az érzékenyeknél kellemetlen panaszokat okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!