Már több ezer évvel ezelőtt köztudott volt, hogy a masszázs a szervezet különböző részeire jótékony hatást fejt ki. A merev ízületet hajlékonnyá teszi, míg a gyenge ízületet megerősíti.

I.e. 400 körül, Hippokratész írásában is megtaláljuk azt a megállapítást, hogy "Az orvosnak sok mindenben jártasnak kell lennie, ezek közé tartozik a masszírozás is." A testedzések előtt és után is jól bevált módszer volt a frissítő illetve izomzat-regeneráló masszázs. A görög orvosok a reumás betegek gyógyítására használták. Az iszlám fürdőkben (hammam) a különféle bőrbetegségek és reumás kórképek terápiájára alkalmazták. Palesztinában és Szíriában is közismert volt. Az ókori masszázstechnikákból fejlődött ki az újkorban elterjedt módszerek két nagy csoportja, a klasszikus-, és a reflexzóna masszázs.

Klasszikus masszírozás

A klasszikus masszírozás alapjait egy svéd gyógytornász, Per Henrik Ling és egy holland orvos, J. Georg Metzger teremtette meg az 1900-as évek elején. Módszerükkel lehetővé tették a vénás-, és nyirokrendszer pangásának megszüntetését, az izomtónus szabályozását, a lokális vérkeringés javítását, az izomzat oxigén-ellátásának fokozását, a szövetek folyadéktartalmának (turgorának) és táplálásának javítását, a fájdalomcsillapítást, a vegetatív idegrendszer működésének szinkronizálását, szöveti letapadások, hegek fellazítását és a pszichés relaxációt. A klasszikus masszázs öt alapfogást különböztet meg, amelyek a következők: simítás, gyúrás, dörzsölés, ütögetés, vibrálás. Simítással főleg a vénás-, és nyirokpangás szűntethető meg, de az idegrendszer kifejtett nyugtató hatása sem hanyagolható el. A manuális nyirokdrenázs is a simító mozdulatokat használja. A gyúrás főleg a nagyobb izomcsoportok lazítására alkalmazható technika. A hát lapos izmainak nyújtása görgetéssel végezhető. A dörzsölő mozdulatok hatására a bőr hízósejtjeiből hisztamin szabadul fel, amely a bőr kipirulásához, az érfal áteresztőképességének fokozásához vezet. Az ütögetés rövid, veregető mozdulatokból áll. A hát és a mellkas apró mozdulatokkal való ütögetése igen hasznos lehet krónikus bronchitisben, idős betegek hiposztatikus tüdőgyulladásában, mivel elősegíti a szekrétumok oldódását, köpettel való ürítését. A vibráció fájdalomcsillapító és izomlazító hatást fejt ki. A lábak rázogatásával a hasüreg szerveit, izomzatát lehet befolyásolni.

Összefoglalásul elmondható, hogy a klasszikus masszázst a reumatológiai, neurológiai, belgyógyászati betegségek kiegészítő terápiájára, valamint sérülések, balesetek utáni rehabilitációban, fibromilalgia szindrómában, gyermekkori fejlődési zavarokban, operáció utáni állapotokban alkalmazható. Vannak azonban olyan kórállapotok, amelyekben a masszázs nem végezhető el, ezek a következők: lázas betegségek, gyulladások, fekélyek, tumoros folyamatok, limphomák, hemofília, véralvadásgátlók szedése, trombózis, trombózis-hajlam, dekompenzált szívelégtelenség, reflexdisztrófiás szindróma (Sudeck), érelmeszesedés, súlyos arteriosclerosis, stb.

Gyakorlati tanácsok a masszázsterápiát illetően

  1. Győződjünk meg az esetleges ellenjavallatokról. Ha a páciensnek visszere, magas vérnyomása, tumoros betegsége, trombózisa van, akkor semmilyen körülmények között nem végezhető masszázs!
  2. Hetente minimum kétszer, maximum három-négy alkalommal részesüljünk masszázsban az eredményesség érdekében.
  3. A részmasszírozás ne tartson 12 percnél rövidebb ideig.
  4. A teljes testmasszázs minimum 20 percig tartson.
  5. Izomsérülések, szalagbántalmak esetén a klasszikus masszázs alkalmazható.
  6. Nyirok-ödéma esetén a manuális nyirokmasszázs a leghatékonyabb.
  7. Krónikus székrekedés esetén alkalmazzunk kolonterápiát.
  8. A belső szervek működészavarai esetén a kötőszöveti masszázst válasszuk.
  9. Egy masszázs-sorozat általában 6-12 alkalomból áll, azonban létezhetnek ettől eltérő esetek.
  10. A masszázs-kúra után 4-6 hét szünetet (ingermentes pihenőfázist) kell tartani.
  11. Nagyon fontos a beteg, az orvos és a gyógytornász együttműködése.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!