Ha csak egy jógapózt tanul meg, ez legyen az

Az egyik leghatásosabbnak tartott gyakorlatsort, a Napüdvözletet, az is elvégezheti, aki korábban még soha nem jógázott.

Egyre többen jógáznak , otthon vagy stúdiókban, mert felismerték ennek az ősi mozgásformának a testre, szellemre, lélekre gyakorolt jótékony hatásait. Ha nincs sok időnk, vagy nem tudunk rendszeresen jógaórán részt venni, sajátítsuk el a Napüdvözlet jógát.

A Napüdvözlet (Surya Namaskar) tulajdonképpen egy 12 pozícióból álló gyakorlatsor, melyben 8 különböző ászana, vagyis jógahelyzet követi egymást (bizonyos helyzeteket megismételnek).

Egyetlen jógapóz heti hatszori, 90 másodperces alkalmazásával már akár 6 hónap alatt csökkenthető a gerincferdülés mértéke. Melyik az? - itt megnézheti! A Napüdvözletet (mint bármely jógagyakorlatot) üres hassal érdemes elvégezni, ezért nagyszerű indítása lehet a napnak, ha reggel, ébredés után gyakoroljuk. A kezdőknek 2-4 kör javasolt a 12 ászanából, ezt folyamatosan emelhetjük, egészen 10-12-ig. Mivel a jógánál rendkívül fontos a megfelelő tartás, és a megfelelő légzés, ezért érdemes szakember segítségét kérni a gyakorlatsor elsajátításához, utána ezt otthon egyedül is gyakorolhatjuk.

A jóga testre és lélekre egyaránt jó hatással van

Milyen pozitív egészségügyi hatásai lehetnek a Napüdvözletnek?

Javítja az izmok vérellátását, az ízületek mozgékonyságát. Különösen jó hatással van a nyak, a vállak és a lábak izmaira és ízületeire. Emellett ruganyosabbá, hajlékonyabbá teszi a gerincet is, szebb lesz a tartásunk és jobb az egyensúlyérzékünk.

A gyakorlatsornak nagyon jó hatása van az emésztésre is, mert a belső szervek vérellátását is javíthatja. Rendszeres gyakorlásával megelőzhető a székrekedés, a gyomorégés és a diszpepszia .

A Napüdvözletet végezhetjük reggel, ébredés után, de lefekvés előtt is (várjunk legalább 2-3 órát az utolsó étkezés után, mielőtt jógázni kezdünk), mert segíthet az alvászavarok kíméletes kezelésében is. Az, hogy a légzésünkre figyelünk, segít ellazulni, csökkenti a stresszt, így könnyebben el tudunk aludni, és az éjszakánk is pihentetőbb lesz.

A Napüdvözlet rendszeres végrehajtásával a szorongással, sőt az enyhe mértékű depresszióval is könnyebben megküzdhetünk. Az ászanáknak a hormonrendszert kiegyensúlyozó hatásai is vannak, ezért különösen ajánlott azoknak a hölgyeknek, akiknek rendszertelen vagy fájdalmas a menstruációja, esetleg súlyos premenstruációs szindrómával küzdenek.

Menstruáció alatt azonban nem szabad végezni!

A jógát hosszú ideje gyakorlók szerint a Napüdvözletnek a szépségre is nagyon jó hatásai vannak: serkenti a szervezet méregtelenítő folyamatait, fokozza a vérkeringést a bőrben - így a fejbőrben is -, csökkenti a ráncok és a pattanások kialakulásának esélyét, megelőzi a hajhullást és a korpásodást is.

Mindenképpen érdemes a kezelőorvossal konzultálni a jógázás megkezdése előtt azoknak, akiknek súlyos gerincbántalmai vannak, aki ízületi gyulladásban, szívbetegségeben, gerincsérvben szenved.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább csökken a felhőzet. A déli és nyugati megyékben maradnak tartósan felhős, borult részek, másutt derült vagy gyengén felhős, napos idő valószínű csapadék nélkül. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.A csúcshőmérséklet 8 és 13 fok között alakul. Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!