Aromaterápia: hogyan, mire használjuk?

Az aromaterápia eredete évezredekre nyúlik vissza. Ez egy egzotikus gyógymód, ugyanakkor drámaian hatásos lehet. Napjainkban ismét divatba jött, főleg stressz oldására használják.

A gumiból, gyantából, fakéregből és virágszirmokból kivont az akupunktúra mellett a növényi kivonatokat is századok óta alkalmazzák kiegészítő kezelésként.

Újkori története

Az aromaterápia elnevezést előszőr 1928-ban René-Maurice Gattafossé francia vegyész használta, aki azt tapasztalta, hogy a kezén lévő égett seb a rácsöppentett levendulaolajtól hamar begyógyult.

Tanulmányozni kezdte az illóolajok antiszeptikus tulajdonságait. Munkásságát honfitársa, dr. Jean Valnet folytatta. A második világháborúban megsebesült katonák sebeit illóolajokkal gyógyította. Később újfent csak egy francia, Marguerite Maury alkalmazott aromaterápiát páciensein. A kitűnő biokémikusnő felismerte, hogy az illóolajok felszívódnak a bőrön át és szétoszlanak a szervezetben.

Milyen hatóanyagok vannak a gyógynövényekben?

Azt is észrevette, hogy míg egészséges személyben az illóolajok belső felszívódásához 2-6 órára van szükség, addig a mérgezett vagy legyengült szervezetben ez kétszer annyi időt vesz igénybe. Sok más gyógymódhoz hasonlóan az idők során az aromaterápia iránti érdeklődés is alábbhagyott, manapság viszont reneszánszát éli. Ez nem csoda, hiszen számos panasz enyhíthető ezzel a módszerrel. Ilyenek például a stressz okozta tünetek, fejfájás, migrén , bőrelváltozások vagy a szorongás.

Aromaterápia

Az aromaterapeuta rendelőjében

A gyógyász kikérdezi a beteget, közben felméri a személyiségét, és eldönti, milyen kezelés volna számára a leginkább megfelelő. Ezután végigmasszírozza a kiválasztott illóolajjal. Az olaj hatását kiegészítő és erősítő gyógyteákat rendel , majd összeállít egy méregtelenítő étrendet. A beteg általában kap egy-egy üvegcse olajat, amelyet otthon a fürdővízébe csöppenthet vagy bedörzsölésre is használhat. A gyógyász rendszerint többször visszarendeli páciensét, hogy állapotát figyelemmel kísérje. Eközben a "recept" módosulhat.

Aromaterápia otthon

A mindennapos panaszok - menstruációs fájdalmak , gyomorégés, köhögés, enyhébb megfázás - házilag is enyhíthetők. Az illóolajok alkalmazásának egyik leghatásosabb módja, ha a fürdővizünkbe teszünk néhány csöppet.

  • A teljes ellazuláshoz gyújtsunk gyertyát, és helyezzük a kád közelébe. Oltsuk el a villanyt. Mécsest is használhatunk, állítólag fokozza az illóolajok hatását. Vigyázzunk, nehogy elaludjunk ebben a békés hangulatban.
  • Csöpögtessünk a kádba 8-10 csepp illóolajat (lehet többfélét is) és eresszük rá a meleg vizet.
  • Kavargassuk a vizet, amíg finom hab képződik a felszínén. Az illóolaj a bőrünkre tapad, így a fürdés után enyhén illatosak maradunk.
  • Merüljünk a habokba és lazuljunk el legalább 15 percre, mielőtt a kádból kiszállnának. Néhány kedvelt és jó hatású olaj: A citromolajos fürdő bársonyossá teszi a bőrt és nyugtatja a idegeket. A jázmin szintén híres különlegesen finom, nyugtató illatáról. A zsályaolajos fürdő kíméletesen zsírtalanítja a bőrt és összehúzza a kitágult pórusokat. A kakukkfű kiváló légúttisztító, belégzése javítja a megfázásos beteg közérzetét.

A legalapvetőbb illóolajok

  • Levendula. Az egész szervezetet egyensúlyba hozza. Kifejezett fertőtlenítő hatásánál fogva alkalmas akne, hurut, fejfájás (a migrént is beleértve), égési sebek, sérülések, a menstruációs fájdalmak és kimerültség kezelésére. Enyhe nyugtató hatású és jót tesz a bőrnek. Használata pihentető alvást biztosít. Ez az egyik legelterjedtebben használatos illóolaj.
  • Szantálfa. Indiában és Kínában honos, a belőle nyert illóolaj hatásosan gyógyítja az aknét, a köhögést, a megfázást és a vizenyőt. Kellemesen hat a bőrre, ezért masszírozásra is használják. Szexuális zavarok kezelésében is hatékony. Nemi vágyat serkentő hatást is tulajdonítanak neki.
  • Ilang-ilang (jelentése: virágok virága). Illata a jázminéhoz hasonlít. Kiváló kozmetikum. Serkenti az agyműködést, így társas összejövetelek előtt hatásos lehet ebből az olajból a fürdővízbe csöppenteni. Hatással van a szexuális teljesítőképességre is, ezért impotencia és frigiditás kezelésére is használják. A magas vérnyomás ellen szintén hatásos szernek bizonyul.
  • Kamilla. Gyulladáscsökkentő hatóanyagot tartalmaz, s ezenkívül nyugtató hatású. Enyhíti az izomlázat, csillapítja a fejfájást, oldja a menstruáció előtti feszültséget, segít leküzdeni az álmatlanságotés gyomorrontás esetén is hasznos lehet. Görcsoldó és bőrtisztító hatása kiváló, csökkenti az allergiás eredetű viszketést.

5. szám

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!