Akár örökre kékek maradhatunk

Az ezüstoldatot fogyasztók esküsznek rá, hogy a szer távol tartja a fertőzéseket, de azt még ők is elismerik, hogy vigyázni kell vele, mert túladagolás esetén furcsa kékesszürke színt kaphat a bőrük.

A Brown Egyetem tudósai most rájöttek, mi áll az argyria néven is ismert furcsa bőrelváltozás hátterében. Az című tudományos szaklapban megjelent tanulmány szerint ugyanaz a kémiai folyamat a felelős a bőr elszíneződéséért, mint a fekete-fehér fotók előhívásáért. "Ez az első átfogó elméleti modell, ami teljes képet ad az elváltozás kialakulásáról és progressziójáról" - nyilatkozta Robert Hurt, a Brown Egyetem kutatója.

Az ezüstkolloid hívei szerint a fém antibakteriális tulajdonságai miatt a szer megóvhat a különböző betegségektől. Bár nincs bizonyíték, hogy a szer tényleg hatásos, az biztos, hogy ha valaki túl sokat vesz be belőle, akár örök életére kék maradhat.

Hogy kiderüljön, mi áll a folyamat hátterében, Hurt és kollegái ezüstöt adtak különböző kémiai vegyületekhez - így modellezték az emberi gyomor- és bélrendszert -, illetve egy mesterséges emberi bőrszövet-darabot is létrehoztak. A tudósok rájöttek, hogy a gyomorsav megfosztja az ezüstatomokat a legkülső héjon található elektronjuktól és pozitív töltéssel rendelkező ionná, sóvá alakítja őket. Az ezüstion ezek után bekerül a véráramba, végül kicsapódik a bőrfelületen.

A környező elektronok azonnal megkötik a bőrfelületre került ezüstionokat, újra ezüstatomokká alakítva őket. A kémiai átváltozás sötétebb részecskék kialakulásához vezet, ami a bőrt kék színűvé változtatja. A fekete-fehér fotók előhívásakor is hasonló kémiai reakció játszódik le.

A bőrkékségnek egyelőre nincs ismert gyógymódja. Ha nem szeretnénk hátralévő életünket hupikék törpikeként leélni, jobban tesszük, ha inkább elkerüljük ezt a "csodaszert" - javasolják a szakemberek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
fahéj
Ez a kedvelt ízesítő többet árthat, mint használ
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől előbb fátyolfelhők vonulnak fel, majd a Dunántúlon és a középső tájakon alacsonyabb szinteken is megvastagszik a felhőzet. A Tiszántúlon délutánig még jobbára derült marad az ég. Az ország északnyugati felén helyenként fordulhat elő - jellemzően gyenge - eső, zápor. Az északnyugatira forduló szél napközben egyre több helyen megélénkül, az Észak-Dunántúlon átmenetileg meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 15 és 18 fok között valószínű, de a Rábától nyugatra pár fokkal hűvösebb lesz, ott a maximum már délelőtt beállhat. Késő este többnyire 3 és 9 közötti értékek várhatók. Ma változékony, szeles idő várható záporokkal, miközben az orvosmeteorológiai helyzet viszonylag kedvező marad.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!
kvíz
Melyik állat nyelve hosszabb a testénél? – Teszteld a tudásod! Az állatvilág tele van meghökkentő érdekességekkel. Tudtad például, hogy egyes állatoknak több szívük is van, képesek átharapni egy koponyát, vagy akár a vízen is járni?