Kevés nyugdíjjal esély sincs teljes védettségre: 140 ezer forintba kerülnek az időseknek ajánlott oltások

A nyugdíjasok több fertőzés tekintetében is különösen veszélyeztetettnek számítanak, fontos lenne tehát a megfelelő immunizálásuk. Az öt ajánlott oltás közül azonban csak 2 ingyenes, a többi összköltsége pedig 100 ezer forint fölé rúg.

„Pénzkérdés is az egészség az idősek számára” – figyelmeztetett cikkében a Népszava. Mint írták, a nyugdíjas korosztály számára a járványügyi szakemberek öt vakcina beadatását ajánlják a megfelelő téli felkészülés érdekében: az influenza, a COVID-19, a szamárköhögés, a Pneumococcus és az RSV (óriás sejtes vírus) elleni védőoltást. A teljes immunizálás azonban nem éppen két fillér.

Az öt időseknek ajánlott oltás közül csak 2 ingyenes, a többi összköltsége pedig 100 ezer forint fölé rúg. Fotó: Getty Images
Az öt időseknek ajánlott oltás közül csak 2 ingyenes, a többi összköltsége pedig 100 ezer forint fölé rúg. Fotó: Getty Images

Az 5 ajánlott oltás közül csak 2 ingyenes

A fent említett 5-fél vakcina közül kettőt – az influenza és a COVID-19 ellenit – térítésmentesen kérhetik az idősek a háziorvosaiknál. A maradék háromért azonban nekik is fizetniük kell. Ezek költségei az alábbiak szerint alakulnak:

  • szamárköhögés elleni védőoltás: 15 ezer forint;
  • Pneumococcus elleni védőoltás: 25 ezer forint;
  • óriás sejtes légúti vírus (RSV) elleni védőoltás: 98 ezer forint;
  • az összköltség tehát 138 ezer forint.
Egy-egy család akár még ki is fizetheti a biztonság árát, de az idősotthonokban – ahol leginkább szükség lenne ezekre az oltásokra – reménytelen, hogy az ott élők megkapják ezeket” – nyilatkozta a Népszava által megkérdezett szakértő.

A kezelés sem sokkal olcsóbb

Erdő Gabriella háziorvos elmondása szerint egyébként az ő körzetében meglehetősen sokan élnek a szamárköhögés elleni oltás lehetőségével. Egy-egy családi kasszát azonban nemcsak egy ilyen vakcina, hanem akár egy súlyosabb megfázás kezelése is próbára tehet. „Tízezer forint alatt ugyanis nemigen úszható meg a szükséges patikaszerek megvásárlása” – áll a cikkben.

Hány nap a Covid lefolyása, amíg teljesen felépülünk? Ettől függ a gyógyulási idő
Akárcsak más betegségekkel kapcsolatban, a Covidból való felépülési időt is több tényező befolyásolja.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.