A fizikai munka kimeríti a spermiumokat

A fizikailag kimerítő munkahely, a magas vérnyomás és számos gyógyszer is hatással lehet egy férfi nemzőképességére - derítette ki egy amerikai kutatás. A szakemberek szerint ezek a tényezők mind rontják a spermiumok minőségét.

A National Institute of Health és a Stanford University kutatása az első, mely a munkahelyi környezet (elsősorban a fizikai igénybevétel), a férfiak egészsége és a spermiumok minősége közötti kapcsolattal foglalkozik. "Az amerikai párok 15 százalékánál nem sikerül a fogantatás a próbálkozás első évében, ebben pedig a férfiak nemzőképessége hatalmas szerepet játszik" - mondta Germaine Buck Louis, a kutatás vezető szerzője. A céljuk az volt, hogy feltérképezzék: a környezeti hatások, elsősorban a munkahelyi környezet, illetve az általános egészségi állapot milyen hatással lehet a férfiak termékenységére .

A spermiumok minőségét azok száma, alakja, mozgékonysága és egyéb tényezők határozzák meg. Minél jobb egy spermium minősége , annál valószínűbb, hogy képes lesz sikeresen megtermékenyíteni egy petesejtet.

A kutatásban közel 500 michigani és texasi pár vett részt, akiket egy éven keresztül követtek. A párok nem használtak semmilyen fogamzásgátló módszert. A kutatás kezdetén minden férfit kikérdeztek az egészségi állapotáról, az életmódjáról, a foglalkozásáról. Emellett az általuk leadott spermamintákat is elemezték. Végül 456, átlagosan 31,8 éves férfit vontak be a kutatásba, a nagy részük kaukázusi rasszba tartozott, felsőfokú diplomával rendelkezett, és 50 százalékuknak nem volt még gyermeke.

Ondó, spermium, magömlés - mit kell tudni róluk? Úgy találták, hogy a kemény fizikai megterheléssel járó munka csökkentette a spermiumok számát, míg semmilyen más munkahelyi hatás nem volt befolyással a spermiumok minőségére, sem a hő, sem a zaj vagy éppen az ülőmunka. A krónikus betegségek közül egyedül a magas vérnyomás volt hatással a spermiumokra, méghozzá azok alakjára – a magas vérnyomással küzdő férfiak esetében több volt a szabálytalan spermium. Sem a cukorbetegség, sem pedig a magas koleszterinszint nem volt erre hatással.

„A gyermekvállalás egyre későbbre tolódik, ezért bizonyos betegségekre jobban oda kell figyelni. Korábban úgy gondoltuk, hogy ezeket el lehet választani a termékenységtől, azonban ez nem igaz” – mondta dr. Michael L. Eisenberg, a kutatás vezető szerzője, a Stanford University férfitermékenységgel foglalkozó központjának vezetője. - Azonban további kutatásokra van szükség annak megállapításához, hogy maga a hipertónia, vagy éppen a kezelésére alkalmazott terápiák befolyásolják negatívan a férfiak termékenységét.

A fizikai munka kimeríti a spermiumokat

A kutatás során azt is kiderítették, hogy minél többféle gyógyszert szed egy férfi, annál nagyobb a rizikója az alacsony spermiumszámnak: azoknál a férfiaknál, akik semmilyen gyógyszert nem szedtek, ez 7 százalék volt, míg a két vagy többféle gyógyszert szedőknél ez az arány ennek nagyjából a duplája, 15 százalék.

- Szerencsére, ezeket a befolyásoló tényezőket viszonylag könnyen meg lehet változtatni! - tette hozzá dr. Buck Louis. A munkahelyváltással vagy éppen a gyógyszerszedés csökkentésével a spermiumok számán és minőségén is javítani lehet. Természetesen azonban további kutatásokra is szükség van, amelyek pontosíthatják az eredményeinket.

A kutatással összefüggő tanulmány a Fertility and Sterility című szaklapban jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +3 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet főként a keleti országrészben élénk, néhol erős lökések kísérik. A csúcshőmérséklet 19 és 25 fok között várható, a nyugati országrészben lesz melegebb.Késő estére 11 és 16 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás nem várható, így a frontérzékenyek szervezete is pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!