Szociális területen dolgozó nőket is díjaznak idén

Ötéves lett a Richter Aranyanyu Díj. A jubileumi év méltó megünneplése alkalmából az alapítók új kategória létrehozásával tisztelegnek azok előtt a nők előtt, akiknek a munkája nélkülözhetetlen a társadalom számára.

Idén az orvosnő, a pedagógus és az egészségügyi szakdolgozó kategórián kívül már a szociális területen dolgozó nőket is lehet jelölni a díjra. A díj alapítói: a Richter Gedeon Nyrt. és Rácz Zsuzsa író, valamint a zsűri tagjai szeptember 15-ig várják a jelöléseket a www.aranyanyu.hu oldalon.

Tízezreket mozgósítottak a tavalyi Aranyanyuk. Akkor negyedik alkalommal ismerte el a szakma és a nagyközönség azokat az egészségügyi dolgozókat, orvosnőket és pedagógusokat, akiknek munkája nélkülözhetetlen a közösségek számára. Kattintson!

Ötéves a Richter Aranyanyu Díj

A Richter Aranyanyu Díj az elmúlt négy évben igazi sikertörténet lett. Több mint százezren fejezték ki szavazatukkal elismerésüket azoknak a nőknek, akik szinte láthatatlanul visznek végbe igazi hőstetteket nap mint nap. A Richter Aranyanyu Díjat olyan klasszikus segítő szakmákban dolgozó nők kapják, akiknek a munkája nélkülözhetetlen a közösségek számára. Eddig 28-an, köztük orvosok, pedagógusok és egészségügyi szakdolgozók vehették át a díjat.

"Az elmúlt évek sikere bizonyította számunkra, hogy a Richter a nőkért programunk, melynek a Richter Aranyanyu Díj az egyik eleme, az egész társadalom számára fontos. Célunk, hogy megmutassuk és elismerjük ezeket a nőket, támogatva ezáltal társadalmi megbecsültségük és önbecsülésük növelését" - hangsúlyozta Beke Zsuzsa , a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője.

Új kategória a szociális területen dolgozóknak

Az ötödik, jubileumi év méltó megünneplése alkalmából az eddigi három kategória – orvosnő, pedagógus és egészségügyi szakdolgozó – kibővül. 2015-től a szociális területen dolgozó nőket is díjazzák. „A díj történetében eddig is számos jelölés érkezett azokra a nőkre, akik szociális területen végzik odaadó munkájukat. A kezdetektől tervben volt, hogy az ezen a területen dolgozó nőket is bemutassuk és elismerjük, a jubileumi év pedig a legjobb alkalom arra, hogy bevezessük az új kategóriát” — mondta Rácz Zsuzsa író, a Richter Aranyanyu Díj megálmodója.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma adatai szerint a szociális területen 75 000-en dolgoznak, körülbelül 80%-uk nő. Ők foglalkoznak a védelemre szoruló gyermekekkel és felnőttekkel, a gondoskodást igénylő idősekkel és fogyatékos emberekkel, a hajléktalanokkal, a betegekkel, kirekesztettekkel, a szociális krízisben lévőkkel és a szegénységben élőkkel. A 80-as években még elsősorban pedagógusok, egészségügyi dolgozók, védőnők, szociológusok és lelkészek dolgoztak a területen.

Ötéves a Richter Aranyanyu Díj

A 90-es évektől azonban egyre nagyobb számban indultak szociális munkás képzések a felsőoktatási intézményekben és a középiskolák is képeztek szociális asszisztenseket, szociális gondozó ápolókat. Hiába nőtt azonban a szociális szakemberek képzettsége, a szakma presztízse mégis csökkent, ma is gyakran kerülnek ugyanolyan nemkívánatos státuszba, mint az általuk képviseltek, pedig munkájuk az egész társadalom számára nélkülözhetetlen.

A területen dolgozók százezreket segítenek. A legutóbbi KSH adatok szerint csak a házi segítségnyújtás során több mint 87 000 emberrel kerülnek kapcsolatba, de a gyermekjóléti szolgáltatásban részesülő 155 000 gyerek, vagy a családsegítő szolgáltatást igénybe vevő több mint 460 000 ember támogatása is az ő feladatuk.

„A szociális terület szakemberei emberfeletti munkát végeznek. Saját vállukon viszik más emberek sorsát, mégis kevés elismerésben van részük. Azt gondolom, minden olyan kezdeményezés, amely ráirányítja a figyelmet a szociális területen dolgozók kitartó munkájára, ahol a szakembereknek lehetőségük van megmutatni a szakmájuk törvényszerűségeit, módszereit, nehézségeit és ugyanakkor szépségeit, hozzájárulhat a társadalmi megbecsültségükhöz” — hangsúlyozta Donkó Erzsébet szociális munkás, főiskolai oktató.

A szociális területen dolgozókra az öregedő társadalom és a válság miatt egyre nagyobb felelősség hárul, munkájukra és annak elismerésére a közeljövőben még nagyobb szükség lesz.

Kilenc nő lehet Aranyanyu 2015-ben

A Richter Aranyanyu Díjra az ajánlásokat négy kategóriában várják szeptember 15-ig a www.aranyanyu.hu honlapon. Személyes történetben kell bemutatni a jelölni kívánt orvosnőt , pedagógust, egészségügyi szakdolgozót illetve a szociális területen dolgozó nőket. A maximum 1500 karakteres írásban meg kell jelennie a jelölt elhivatottságának, odaadó személyiségének, különlegességének, annak, hogy miért tartja őt jelölője érdemesnek a díjra.

A nagyközönség internetes szavazással dönti el, hogy a döntőbe jutott jelöltek közül kik legyenek díjazottak. A már jól ismert zsűri tagjai — Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője, Rácz Zsuzsa író, Kriston Andrea, a Kriston Intim Torna módszer kidolgozója, Nagy Tímea olimpiai bajnok párbajtőrvívó, valamint Dobó Kata színésznő — szintén odaítélnek egy-egy díjat kategóriánként, a Ridikül Magazin pedig idén is különdíjat ad át. Az ünnepélyes díjátadó november végén lesz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.