Rekordot döntött Berettyóújfalu

Óriási sikerrel zárult szombaton a berettyóújfalui Szent István téren megrendezett Richter Egészségváros program, több mint 2500-an vettek részt az ingyenes szűrővizsgálatokon és egészségügyi tanácsadásokon.

A részvételért, valamint minden egyes aktivitásért 300-300 forintot érő matricát gyűjthettek a lakosok, mellyel a Richter Gedeon gyógyszercég által felajánlott 2 000 000 forintos alapadományt növelhették. A példaértékű összefogás meghozta az eredményt, 5 459 300 forintot, a Richter Egészségváros eddigi legmagasabb összegű adományát vehette át Dr. Muraközi Zoltán, a Gróf Tisza István Kórház főigazgatója. A támogatás nagy segítséget jelent a kórháznak, ugyanis így lehetővé vált a szükséges csontsűrűség-mérő eszköz beszerzése.

A Richter 2 millió forint alapadományt ajánlott fel egy DTX-200 alkar DEXA csontsűrűség mérő eszköz beszerzésére a kórháznak, melyet a látogatók egy pontgyűjtő játék keretében további összegekkel növelhettek. Nem kellett mást tenniük, mint részt venni az ingyenes szűrővizsgálatokon, egészségügyi tanácsadásokon, előadásokon, tornákon és a különböző családi programokon, amelyekért aktivitásonként 300-300 Ft-ot érő pontot kaptak.

"Időt kell szakítanod embertársaidra, tégy valamit másokért, ha még oly apróságot is — valamit, amiért fizetséget nem kapsz, csupán a kitüntető érzést, hogy megtehetted" - Albert Schweitzer buzdító gondolatával köszöntötte szombat délelőtt Dr. Muraközi Zoltán főigazgató az Egészségvárosba látogatókat. A helyiek a jóérzésen túl, hogy tettek valamit a kórházért többet is kaptak: a szűréseken és a különböző programokon való részvétellel saját magukért is sokat tettek.

"A Richter Egészségváros legfontosabb célkitűzése, hogy felhívja a figyelmet az egészségmegőrzés, a megelőzés fontosságára, és elindítsa az embereket az ehhez vezető úton. A szűrések és a tanácsadások mellett ismert személyektől kaphattak hasznos és a hétköznapokba könnyen beilleszthető életmódtanácsokat az Egészségvárosba látogatók. A lakosok azzal, hogy részt vettek egy szűrésen vagy meghallgattak egy előadást már óriási lépést tettek az egészségükért. Rengetegen éltek a lehetőséggel, közel 2000 szűrést végeztünk el a nap során és az előadásokon, tanácsadásokon is igen aktív volt a részvétel. Az Egészségvárosnak köszönhetően több mint 400 esetben hívtuk fel a lakosság figyelmét további szakorvosi ellátás szükségességére"- tette hozzá Beke Zsuzsa, a PR és Kormányzati Kapcsolatok vezetője.

A Richter Egészségváros eddigi legmagasabb összegű adományát vehette át Dr. Muraközi Zoltán, a Gróf Tisza István Kórház főigazgatója

A legtöbben vérnyomásukat ellenőriztették, ahol a betegek egynegyedénél mértek a normálnál magasabb értéket. A koleszterinszintjükre is sokan voltak kíváncsiak és a megszűrtek közel felénél találtak magas értéket. Ami meglepő eredmény, hogy a figyelmeztető értékkel kiszűrt lakosok 80%-a korábban még nem vett részt orvosi kezelésen problémájával. A kardiológiai szűrések különös jelentőséggel bírnak hazánkban, hiszen minden második ember szív- és érrendszeri megbetegedésben hal meg. A programok sorában véradásra is lehetőség nyílt, kiemelkedően sokan, 73-an adtak vért, amivel több mint 200 embernek nyújthatnak életmentő segítséget.

A programok közül legtöbben Béres Alexandra fitnesz világbajnok előadására voltak kíváncsiak, aki hasznos életviteli és táplálkozási tanácsokkal szolgált a hölgyeknek. A Richter a Nőkért sátorban Kovács Ágnes olimpiai bajnokkal is találkozhattak a vendégek, aki karrierjéről, családjáról és a sport szeretetéről mesélt az érdeklődőknek. Délután Katus Attila mozgatta meg a tömeget dinamikus tornaórájával, hogy megérezzék az erőt, a felszabadultságot, amit a mozgás okoz, és ezt az érzést vigyék tovább a hétköznapokra is. A rendezvényen lehetőség nyílt találkozni és beszélgetni Rácz Zsuzsa írónővel és Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrözővel is, akiktől a nők önbecsülését és munkájuk társadalmi elismertségének növelését célzó Richter Aranyanyu Díj kezdeményezésről hallhattak a jelenlévők.

A kórház és a városvezetés azzal a nem titkolt céllal készült a rendezvényre, hogy az eddigi legmagasabb adományt gyűjti össze lakosai segítségével. A Richter Gedeon gyógyszercég országos és helyi kampányán túl a város is nagy erőkkel hirdette a programot a lakosság körében, kihelyezte az Egészségváros szórólapjait a környező településeken, a szakrendelőkben, így kérve a lakosság segítségét. Nem csalódtak, a gyógyszercég és a város munkája eredményeképpen rekordot döntöttek és az 5 éve futó programsorozat legnagyobb adományát vehette át Dr. Muraközi Zoltán, a Gróf Tisza István Kórház főigazgatója.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.