Ők lettek idén az Aranyanyuk

Több mint 250 jelöltből választotta ki a zsűri és a közönség azt a hat díjazottat, aki idén átvehette a Richter Aranyanyu díjat, és a vele járó pénzjutalmat.

Gyerekgyógyász, gyerekpszichiáter, kórházpedagógus, óvónő, gyógytestnevelő és gyógytornász - nők, akik fontos, segítő szakmákban végzik munkájukat, és akik áldozatvállalásuk elismeréseként november 22-én a budapesti Károlyi-Csekonics-rezidencián vehették át a Richter Aranyanyu Díját jelképező szobrocskát és a vele járó 200 ezer forintot.

A Magyarországon egyedülálló kezdeményezés célja a nők társadalmi megbecsülésének és önbecsülésének növelése. Olyan nőket díjaznak, akiknek munkája nélkülözhetetlen, és megérdemlik, hogy sikereik országos nyilvánosságot is kapjanak. "Életörömet sugároznak, jövőképet nyújtanak és fáradhatatlanok; ők az Richter Aranyanyu Díj megálmodója. Idén több mint 250 jelölés érkezett, amelyekből később kiválasztották azt a remek 12 nőt és történetet, amelyekre a közönség is szavazhatott.

Végül 43 ezer közönségszavazattal és a hattagú zsűri döntése alapján született meg az eredmény.

Remény és jövőkép az egész családnak

A pedagógus kategória idei zsűridíjazottja Debre Istvánné, óvónő, aki 20 éve vezeti azt az általa létrehozott csepeli baptista óvodát, ahol a nehezebb helyzetben lévő roma gyerekek intenzív fejlesztése zajlik olyan komplex módon, hogy a szüleiket is bevonják az együttműködésbe. A kategória közönségdíjasa a vecsési Tóthné Almássy Mónika, kórházpedagógus lett, akire több mint 4000 szavazat érkezett. Az iskolából hosszabb időre kimaradni kényszerülő gyerekek tanulásának támogatása nélkülözhetetlen feladat, ráadásul életmentő lehet a betegséggel folytatott küzdelemben.

A díjazottak

Visszaadni a hitet és az életkedvet

Az egészségügyi szakdolgozó kategóriában az idén a zsűri Szabolcs Judit szigetmonostori gyógytornászt díjazta, aki édesanyja korai betegsége okán döntött pályája mellett. Judit a hozzá forduló gyerekek szüleinek terápiáját is feladatának tartja. Különös érzékenységre és példaértékű humanista attitűdre vall, hogy egy fogyatékossággal született, ma már paralimpikon úszó kislány örökbefogadását is segítette. A közönségdíjas Fóton él és szintén gyógytornász - Pektor Gabriellára jelölői szerint leginkább a "tanító gyógytestnevelő" bemutatás illik: több mint húsz éve segíti rákos gyerekek testi-lelki rehabilitációját. Gabriella kidolgozója egy speciális mozgásprogramnak.

Orvosnők: bátran, érzékenyen, életvidáman

A 2013-as Richter Aranyanyu Díj győzteséül orvos kategóriában a zsűri a budapesti dr. Máttyus Anna gyermekpszichiátert választotta, aki maga is 7 gyermek édesanyja. A doktornő szemlélete és tevékenysége nagyban hozzájárul a pszichiátriai problémákkal kapcsolatos társadalmi előítéletek megszüntetéséhez. A kategória közönségdíjasa a szintén budapesti dr. Kelen Kata gyermekgyógyász, aki szakmai hitelessége mellett a bátor és életvidám kommunikációjával győzhette meg a szavazókat, több mint 6000 voksot begyűjtve. A vesetranszplantáción áteső gyerekek és családjaik olyan komoly pszichés vezetést is igényelnek, amelyben a fiatal doktornő partnerként és egyben barátként is jelen van.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.