Tapasztaltál már olyat, amikor valaki másként fordult hozzád egy nehéz helyzetben, mint ahogy azt előre vártad, vagy képzelted volna?
Elég gyakran kapok olyan reakciót nehéz helyzetben, amitől nagyon meghatódom. Az egyik legemlékezetesebb még huszonéves koromban történt, épp szakított velem a pasim, nem volt hol laknom, a munkám és megélhetésem is bizonytalan volt, és amikor végre tudtam találni egy új albérletet, ahova a barátaim segítségével költöztem be, akkor a legjobb barátnőmtől kaptam egy használt számítógépet - a kilencvenes évek elejéről beszélünk, ez hatalmas szó volt akkor! - azzal a felszólítással, hogy írjak. Azon írtam az első könyvemet, a Kábítószeretetet, úgyhogy elég nagy segítség volt, valóban.
Milyen területen tudnád elképzelni magad, ha nem azt csinálnád, amit most csinálsz?
Hát ez valószínűleg meglepő lesz: edző vagy tornatanár szeretnék lenni, eredetileg is angol - tesi szakra jelentkeztem az egri tanárképzőre, csak közbejött a Magyar Rádió riporter sulija, és így ugrott a tesitanárság. Azóta is gyakran eszembe jut, hogy milyen jó lenne nem csupán a fejemmel pénzt keresni. De legalább már van egy saját capoeira–csoportunk, kisgyerekes anyákkal cigánykerekezem és állok kézen, nagyon szeretek mozogni és én vagyok minden bizonnyal a legöregebb kezdő capoerista az országban.
Ki a női példaképed?
Sokan vannak, és az élet szinte minden területéről akadnak olyanok, akik sorsából, munkájából erőt merítek. Természetesen Teréz Anya az egyik legfontosabb házi szentem, de nagyon nagy mázlistának érzem magam, hogy együtt dolgozhatok például az Aranyanyu zsűritagjaival, mert egytől egyig kivételes nők és nagyon sokat tanulok tőlük.
Szerinted mi az a három tulajdonság, ami az Aranyanyukat megkülönbözteti másoktól?
Mindenekelőtt az, hogy nem ismernek lehetetlent és szinte bármit képesek megoldani. Hisznek abban, hogy az emberek alapvetően jók, és ha összefogunk, akkor képesek vagyunk bármin változtatni. A tettek emberei, mindig cselekvésben gondolkodnak és nekem, aki íróként azért mégiscsak a szavak embere vagyok ez nagyon vonzó.
Mi az, amit az elmúlt évek jelölései során az Aranyanyuktól tanultál?
"Mindig volt hitem abban, hogy az emberek jók, ha engedik őket úgy segíteni, ahogy ők szeretnék. Ha sárkánnyal és buborékkal és kókuszszagú füsttel , akkor úgy, ha másképp, akkor másképp." - Vigyikánné Horák Andrea
Ha megtehetnéd, melyik Aranyanyu bőrébe bújnál egy napra?
Nem bújnék senki más bőrébe, mert nagyon szerencsésnek érzem magam a sajátomban, de olyan jó lenne, ha több életem lenne, és megadatna, hogy néhány évig minden Aranyanyuval együtt dolgozhassak a saját szakterületén. Így is sokat tanulok tőlük, de ha napi szinten együtt dolgozhatnánk, még jobb lenne. Ám annak ellenére, hogy nincs több életem, bízom benne, hogy az Aranyanyuk klubjával, amelyet az idén hívtunk életre a Richter Gedeon Nyrt.-vel közösen már elkezdődött egy folyamat.
Együtt dolgozunk társadalmi ügyeken. Az első ilyen nagy együttműködés Vigyikánné Horák Andrea középiskolai tanár és kamaszcsapata és Dr. Kenessey Andrea orvos együttműködése: a Sziget-fesztiválon az Andiék által épített várban egy egész napot a mellrák megelőzése fontosságának szenteltek. Az első „ Pink Day a Szigeten ” két Aranyanyu összefogásából született.
Szerinted miért érdemes jelölni valakit a Richter Aranyanyu Díjra?
Szerintem nagyon fontos, hogy végiggondoljuk, kik élnek a környezetünkben, akik nap mint nap sokat tesznek értünk, mégsem kapják meg a megérdemelt elismerést munkájukért. Azt tapasztaltam az elmúlt 3 évben, hogy már önmagában a jelölés is komoly megerősítést jelent azoknak, akik kapják. Társadalmi szinten pedig ugyanilyen életbevágó, hogy ismerjük és elismerjük azokat, akiknek munkája nélkül nem tudnánk létezni a hétköznapokban. Én csak azt sajnálom, hogy díj egyik alapítójaként személyesen nem jelölhetek senkit, mert számos jelöltem van - bár nekik mindig, remélem elég hatásosan, köszönetet is mondok a munkájukért - például a háziorvosunknak, vagy a nagylányom óvónőinek, a kisebbik lányom bölcsődei gondozóinak. Nélkülük én nem sokra mennék.
