Veszélyes lehet, ha nem merünk munkahelyet váltani

Azok az emberek, akik csak kötelességtudatból maradnak régi munkahelyükön, vagy mert úgy érzik, nincs más lehetőségük, azoknál nagyobb a kockázata a burn-out (kiégés) szindróma megjelenésének.

"Ha csak azért tart ki valaki munkaadója mellett, mert szerinte nincs más választása, az gyakrabban fásul el érzelmileg. Ez az érzés végül azonban ahhoz vezethet, hogy mégis felmondanak" - mondta el a kutatás társszerzője, Alexandra Panaccio, a montreali Concordia Egyetem üzleti iskolájának adjunktusa. - "Ez azt jelenti, hogy a munkaadóknak minimalizálni kellene az alternatívamentes elköteleződések mértékét a munkavállalók kompetenciáinak fejlesztésével, így nagyobb mozgásszabadságot érezhetnek, ami paradox módon maradásra sarkallja őket."

A Human Relations című folyóiratban megjelent kutatást 260 munkavállaló bevonásával végezték el. A 34 éves átlag életkorú résztvevőket többféle pozícióból toborozták. Kiderült, hogy a magas önbecsülésű embereket érinti a legrosszabban a perspektíva hiánya. Ez azért lehet, mert a helyzet nem illeszkedik bele az önmagukról, mint hozzáértő és fontos emberről alkotott képbe. Ez kiégéshez vezethet.

Ha valaki kötelességből marad meg munkahelyén , annak más hatása lehet. "Elképzelhető, hogy az érzelmi kötelék hiánya, a kötelességtudat miatti hűség egyfajta lekötelezettség érzetét kelti - az önállóság hiányát, ami idővel nagyon megterhelő" - magyarázta Panaccio.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A gomolyfelhők estére a legtöbb helyen feloszlanak, nagy területen kiderül az ég. A dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet estig még élénk, egy-egy helyen erős lökések kísérhetik, majd mérséklődik a légmozgás. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!