Ha valaki a monoton munkavégzés közben unatkozik, akár komoly baleset áldozatává is válhat a figyelmetlensége következtében, akit pedig a hétköznapon öl az unalom, az könnyen fordulhat az evéshez, az alkoholizáláshoz vagy a szerencsejátékokhoz unaloműzőként. Nem véletlenül született meg a szólás: "halálra unja magát". Annak ellenére, hogy az unalom tehát korántsem veszélytelen állapot, mindeddig nem született pontos, tudományos definíció erre a fogalomra.
A kanadai York Egyetem pszichológusa, John Eastwood a Guelph és a Waterloo Egyetemen dolgozó munkatársaival együtt az unalom érzésének mentális folyamatát próbálták feltérképezni, hogy ennek révén pontos meghatározását adhassák ennek az érzésnek. Megállapításaikat a című lapban tették közzé, melyben az unalmat úgy definiálták, mint egy "ellentmondásos állapotot, amely során kielégítő tevékenységre vágyunk, ám képtelenek vagyunk azt megtalálni", mivel az agy figyelmi hálózatában valamilyen hiba következett be. Általában akkor unatkozunk, ha nehezünkre esik figyelni egy belső vagy külső információra, amely szükséges lenne ahhoz, hogy részt vegyünk a számunkra kielégítő tevékenységben. Ilyenkor tisztában vagyunk vele, hogy nehezünkre esik figyelni, ám többnyire a környezetünket tartjuk érte felelősnek.
A szakemberek abban bíznak, hogy a kognitív idegtudomány, a szociálpszichológia és a klinikai pszichológia integrálásával még alaposabban megérthetővé válhat az unalom és a figyelem fogalma, azaz két olyan jelenségé, melyek elválaszthatatlanul összetartoznak. Most, hogy a fogalmat magát sikeresen meghatározták, Eastwood és munkatársai arra készülnek, hogy megfelelő stratégiát dolgozzanak ki, mellyel az unalomtól szenvedőket segíthetik, és ezáltal az unalommal járó potenciális veszélyeket is kiszűrhetik.
