Valóban megölhet az unalom?

Az unalomra leggyakrabban úgy tekintünk, mint egy hétköznapi, átmeneti állapotra, melyet a körülmények megváltoztatásával hamar elűzhetünk. Ám létezik az unalomnak egy krónikus, tartós változata is.

Ha valaki a monoton munkavégzés közben unatkozik, akár komoly baleset áldozatává is válhat a figyelmetlensége következtében, akit pedig a hétköznapon öl az unalom, az könnyen fordulhat az evéshez, az alkoholizáláshoz vagy a szerencsejátékokhoz unaloműzőként. Nem véletlenül született meg a szólás: "halálra unja magát". Annak ellenére, hogy az unalom tehát korántsem veszélytelen állapot, mindeddig nem született pontos, tudományos definíció erre a fogalomra.

A kanadai York Egyetem pszichológusa, John Eastwood a Guelph és a Waterloo Egyetemen dolgozó munkatársaival együtt az unalom érzésének mentális folyamatát próbálták feltérképezni, hogy ennek révén pontos meghatározását adhassák ennek az érzésnek. Megállapításaikat a című lapban tették közzé, melyben az unalmat úgy definiálták, mint egy "ellentmondásos állapotot, amely során kielégítő tevékenységre vágyunk, ám képtelenek vagyunk azt megtalálni", mivel az agy figyelmi hálózatában valamilyen hiba következett be. Általában akkor unatkozunk, ha nehezünkre esik figyelni egy belső vagy külső információra, amely szükséges lenne ahhoz, hogy részt vegyünk a számunkra kielégítő tevékenységben. Ilyenkor tisztában vagyunk vele, hogy nehezünkre esik figyelni, ám többnyire a környezetünket tartjuk érte felelősnek.

A szakemberek abban bíznak, hogy a kognitív idegtudomány, a szociálpszichológia és a klinikai pszichológia integrálásával még alaposabban megérthetővé válhat az unalom és a figyelem fogalma, azaz két olyan jelenségé, melyek elválaszthatatlanul összetartoznak. Most, hogy a fogalmat magát sikeresen meghatározták, Eastwood és munkatársai arra készülnek, hogy megfelelő stratégiát dolgozzanak ki, mellyel az unalomtól szenvedőket segíthetik, és ezáltal az unalommal járó potenciális veszélyeket is kiszűrhetik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos, száraz időre számíthatunk helyenként kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Az élénk északkeleti szelet főként a Tiszántúlon olykor erős lökések kísérhetik, de délután már elkezd veszíteni erejéből a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 12 és 16 fok között várható.Késő estére 3 és 11 fok közé hűl le a levegő. A hidegfronti hatás lassanként megszűnik, így enyhülhet az általa okozott fejfájás is.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.