Valóban gyógyít a szeretet!

Valóban csökkenthetik a betegek szenvedéseit a gondoskodó és kedves nővérek, és a nagymama sütije is sokkal finomabb, ha tudjuk, szeretettel készült - állítják új tanulmányukban a Maryland Egyetem pszichológusai.

"Ahogyan egy másik személy szándékaiban olvasunk, a szándéktól függően úgy változnak a mi fizikai tapasztalásaink is a világról" - mondta Kurt Gray professzor, a tanulmány szerzője.

A kutatók több kísérletet is végeztek, hogy bebizonyítsák, a jó szándéknak valóban hatalmas ereje van. Egy kísérletben például azt tesztelték, hogy a kedvesség valóban csökkenti-e a fájdalmat. A résztvevőket három csoportra osztották, majd mindenki azonos mértékű áramütés kapott a partnerétől. Az első csoport tagjai eközben azt hitték, a partnerük szándéka nélkül, csak "véletlenül" kaptak áramütést. A második csoport tagjai azt feltételezhették, hogy rosszindulatból kapták, míg a harmadik csoport tagjai úgy vélték, hogy valamilyen segítő szándékból részesültek belőle. Érdekes módon a harmadik csoport tagjai számoltak be a legkevesebb fájdalomról. Más kísérletekben is hasonló eredményekre jutottak: ahol egy cukorka ízét kellett értékelni, a résztvevők finomabbnak találták, amit kifejezetten nekik választott valaki, mint ha csak úgy kaptak egyet.

"Az eredmények megerősítik, hogy a jó szándék (még ha nem is teljesen őszinte) csillapíthatja a fájdalmat, örömöt is okozhat, és még az ételek ízét is finomabbá teheti" - mondta a professzor. A tanulmány a Social Psychological and Personality Science online kiadásában jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

Nagyrészt derült idő várható, felhős tájak csak a délnyugati megyékben maradhatnak. Estig még kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat, de a délnyugati megyékben éjszaka sem zárható ki csapadék. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk, eleinte helyenként még erős, esetleg viharos közeli is a keleti, északkeleti országrészben.Késő estére általában 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 16 és 22 fok között alakul, de a szélárnyékos északi tájakon ennél alacsonyabb értékeket is mérhetünk. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.