Ültessen nárciszt a Méltóság Mezején!

Közös nárciszültetésre, emlékezésre, beszélgetésre hívja az érdeklődőket a Magyar Hospice Alapítvány a Hospice és a Palliatív ellátás Világnapjának alkalmából.

A nárcisz szerte a világon a rákbetegeket gondozó szervezetek gyakori szimbóluma; az életnek, a reménynek, a halál legyőzésének, a szeretetnek, a ragaszkodásnak a kifejezője. Az ültetésnek, illetve a virágzáskor rendezett újabb eseménynek az a lényege, hogy általuk is bemutatható az élet körforgása, a születés-növekedés-elmúlás ciklusa.

A nárciszültetés során a Magyar Hospice Alapítvány idén mindenkit megkér arra, hogy ne csak a szó valóságos értelmében ültessen el egy virághagymát, de "Az élet szép, az élet minden" mottó jegyében szimbolikusan is "ültesse el" egy ehhez kapcsolódó személyes gondolatát. S ha kedvet érez hozzá, akkor arra is lehetőséget kap, hogy mindazt, amit megfogalmazott, a résztvevőkkel személyesen is megoszthatja.

A program célja, hogy a társadalom minél szélesebb rétegeinek figyelmét felhívják arra, hogy az emberi méltóság az utolsó pillanatig megőrizhető. A nárciszültetéshez, és a virágzáshoz kötődő rendezvényeken túl, a Méltóság Mezeje program keretében kiemelt figyelmet fordít az Alapítvány arra, hogy üzenetét a felnövekvő generációkhoz is eljuttassa. A program hosszú távú célja az értékrend formálása révén a lakosság, különösen a gyermekek lelki egészségre való esélyének növelése. A sárgán virágzó nárcisz szimbolikája is segít abban, hogy már gyermekkorban merjünk beszélgetni az életről, a betegségről, az elmúlásról, szeretteink elvesztéséről, a segítségnyújtás szükségességéről.

Budapesten a mozgalom rendezvényén részt vesz:

Dobó Kata színművész, a Magyar Hospice Alapítvány önkéntese

Szalóky Ágnes és zenekara

Torres Dani zenész

A nárciszültetések időpontjai:

Budapest: 2009. október 9-én, pénteken, 15.00 órakor, a Budapest Hospice Ház kertje (1032. Budapest, Kenyeres u. 18-22.)

Debrecen: 2009. október 8.

Budakeszi: 2009. október 16.

Herceghalom: 2009. október 16.

Mohács: 2009. október 11.

Nagykovácsi: 2009. október 16.

Nyíregyháza: 2009. október 10.

Százhalombatta: 2009. október 16.

Szekszárd: 2009.október 15.

Pécs: 2009. október 17.

Veszprém: 2009. október 16.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik tovább, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!