Újkori vérszerződés magyarok és romák között

A magyarok és a romák közös céljaira hívták fel a figyelmet a Nemzetközi Roma Napon rendezett önkéntes véradáson. Az Európa Hajón tartott rendezvényhez számos ismert ember csatlakozott.

A Fővárosi Cigány Önkormányzat és a Magyar Vöröskereszt önkéntes véradó napot szervezett április 8-án, a Nemzetközi Roma Nap alkalmából.

Makai István, a Fővárosi Cigány Önkormányzat elnöke elmondta, hogy a magyar és múlt közös lesz a jövőben is, éppen ezért fontos az összefogás, és a közös célok kialakítása.

"Szeretnénk hagyományt teremteni a mai eseményből, hiszen hihetetlenül fontos szerepe van Magyarországon minden egyes véradó rendezvénynek a folyamatos vérállomány biztosításához. Mindenkinek köszönjük, hogy részt vett az akción. A szolidaritás ezen megnyilvánulása olyan élmény, amely közelebb hoz egymáshoz bennünket" - tette hozzá Dr. Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnöke.

"Fontos és méltóságteljes kezdeményezésnek tartom a roma-magyar véradó napot, mert együtt élünk, együtt kell oltalmaznunk az életet, együtt kell dolgoznunk azon, hogy minél kevesebb legyen a szenvedés és minél több az öröm ebben az országban" - írta a levelében Dr. Hankiss Elemér, aki külföldi elfoglaltsága nem tudott részt venni az eseményen.

A véradáson részt vett Dr. Bencze József országos rendőrfőkapitány, Dr. Szentkuti László, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója, Heinczinger István, a MÁV Zrt. vérérigazgatója, Zámbori Mihály, a MÁV Ingatlankezelő Kft. igazgatója és számos nagyvállalat munkatársa.

A hírességek közül Dr. Kemény Dénes, Debreczeni Zita, Dukai Regina, LL Junior, Molnár Ferenc Caramel, Novák Péter és Nyári Oszkár színész csatlakozott a véradáshoz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!