Tényleg olyan a magány, mint napi 15 szál cigaretta?

A társadalmi elszigeteltség hasonló módon fokozza a korai elhalálozás veszélyét, mint napi 15 szál cigaretta elszívása – közölte egy hónap eleji közleményében Vivek Murthy, az Egyesült Államok tiszti főorvosa. Vajon tényleg helytálló a kétségkívül riasztó hasonlat?

A konkrét számadat, azaz a 15 szál cigaretta egy 2010-ben közölt metaanalízisből származik, amely a PLOS Medicine című folyóiratban jelent meg. Szerzői összesen 148 korábbi tanulmányt vettek alapul, így aztán mintegy 300 ezer ember adataival kereshettek statisztikai alapon választ kutatásuk kérdéseire. Mint azt Andrea Wigfield, Jan Gurung és Laura Makey, a Sheffield Hallam Egyetem kutatói írják a The Conversation oldalán megjelent közös cikkükben, az elemzés feltárta:

  • hogy társas kapcsolataink milyen mértékben befolyásolhatják a korai halálozás kockázatát;
  • a társas kapcsolatok mely aspektusai vetítik előre legnagyobb valószínűséggel a korai elhalálozást;
  • illetve milyen tényezők segíthetnek mérsékelni a rizikót.

Egy szó, mint száz, arra a következtetésre jutottak, hogy a magányos emberek 50 százalékkal nagyobb valószínűséggel halnak meg idejekorán, mint azok, akiket erős kapcsolati háló vesz körül. Ezután számítógépes modellezéssel kerestek és találtak olyan kockázati tényezőket, amelyek hasonló mértékű veszélyt hordoznak magukban – így például a dohányzást. „Bár a kutatók módszertana megalapozott volt – és a magány mindenképpen káros az egészségre –, a napi 15 cigarettával való összehasonlítás némiképp szenzációhajhász” – mutat rá a három szakértő.

magány, elszigeteltség, fiatal nő hálószobában
Súlyos egészségügyi következményekkel járhat a krónikus magány. Fotó: Getty Images

Murthy azt nem emelte ki ugyan, de a 2010-es elemzés a dohányzás mellett egyéb hasonlatokkal is élt. Például a magányt hasonlóan károsnak ítélte, mint a napi hat italt meghaladó alkoholfogyasztást, vagy mint a fizikai inaktivitást és az elhízást. A médiában viszont mégsem ezek az információk keringenek. Azt Wigfield, Gurung és Makey is elismeri, hogy a 15 szál cigaretta szlogenszerű említése kétségtelenül sikeres abban a tekintetben, hogy még több mint egy évtizeddel a metaanalízis publikálása után is sikerrel hívja fel a figyelmet a magányosságra és az azzal összefüggő egészségügyi kockázatokra. Eközben viszont fel is erősíti a magánnyal kapcsolatos sztereotípiákat, egyszersmind az érintettekre nehezedő nyomást.

A magány következményei

Cikkükben a szakemberek kiemelik, hogy bőven akadnak még a területen értékes tanulmányok, amelyek viszont nem feltétlenül szerepelnek olyan élénken a híradásokban. Ezek számos betegséggel kapcsolatba hozták már a szociális elszigeteltséget, beleértve szív- és érrendszeri betegségeket, stroke-ot, 2-es típusú cukorbetegséget, reumatoid artritiszt és rákbetegségeket. A magány még akár egy szívműtét utáni felépülést is akadályozhat. Továbbá előidézhet mentális zavarokat: reményvesztettséget, depressziót, alvásproblémákat, alkoholfüggőséget és egyéb pszichiátriai zavarokat. Ezenkívül a demenciával is összefüggésbe hozták már.

Általánosságban a magányos emberek érzékenyebbek a szociális fenyegetésekre. A téma kutatói szerint ennek az érzésnek evolúciós értelemben is megvan ugyanis a maga funkciója, hasonlóan az éhséghez és szomjúsághoz. A különbség csupán, hogy ez arra figyelmeztet: fontos lenne változtatni életstílusunkon, társas kapcsolatainkon. Amikor viszont a magány krónikussá válik, nehezebb belőle kitörni, illetve az emberek nem is mindig tudják, hogyan legyenek úrrá negatív érzéseiken.

Gazdaságilag is megterhelő a helyzet

A koronavírus-pandémia idején jelentősen megugrott azok száma, akik magánnyal küzdenek, még a fiatal felnőttek körében is. Emellett a világjárvány felgyorsított olyan társadalmi folyamatokat, amelyek komoly átalakulást hoztak mindennapi életvitelünkben – egyben az elszigetelődés járványszerű terjedésének is megalapoztak. Elég csak az otthoni munkavégzésre és az online vásárlásra gondolni.

Ezenkívül érdemes megemlíteni, hogy az elszigeteltségnek nemcsak egészségügyi, hanem gazdasági téren is lehetnek negatív hatásai. Egyesült királyságbeli becslések szerint a szigetország gazdaságában évente 32 milliárd font kiesést okoznak a magányosság következményei. „Így aztán, míg dr. Murthynek igaza van abban, hogy a magány legalább olyan káros lehet az egészségre, mint a dohányzás, addig azért akad bőven más lehetőség is arra, hogy ezeket a káros hatásokat kifejezzük” – írja a három kutató.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.