Színekkel a jobb teljesítményért!

A Brit-Kolumbiai Egyetem kanadai kutatói szerint a színek nem csak gondolkodásunkat, hanem viselkedésünket is befolyásolják.

A kutatók több mint 600, 17-39 év között diákot vizsgáltak, hogy hogyan oldják meg a részletekre orientált, illetve a kreatív feladatokat piros, kék, illetve fehér háttérben. A részlet-orientált feladatok - mint például memóriatesztek, vagy az értő olvasás - a piros hátterű képernyőn sikerültek a legjobban. A kék a képzelet szárnyalását és a kreativitást segítette. Általában a kéket a körülményektől függetlenül kedveljük, pedig nem mindig az a legalkalmasabb, mondta el Rui (Juliet) Zhu, az egyetem marketing adjunktusa. Érdemes is kék szobában tartani az új termékek kifejlesztésének ötletbörzéjét, vagy az innovatív elképzelések megvitatását, véli Zhu.

A februári Science-ben megjelenő cikk hat különböző, a színek gondolkodásra gyakorolt hatását vizsgáló tanulmány elemzéséből származik.

Vizsgálták például, hogy bizonyos színű termékek - például fogrémek és játékok - milyen érzéseket váltottak ki a résztvevőkből, illetve hogy hogyan befolyásolták a színek a memóriát és az információ-feldolgozás képességét.

Egy múlt ősszel a Journal of Personality and Social Psychology-ban megjelent közlemény szerint például a piros szerelemre ébresztheti a férfiakat. A berkeleyi Kaliforniai Egyetem pszichológus professzora, Dr. Stephen E. Palmer állítja, a piros számos érzelemmel kapcsolatban az első az asszociációs listán. Ilyen a düh, az agresszivitás, az erő, a bátorság, a frusztráltság és a bujaság.

Zhu részben egyetértett. A mindig vérhez és vészhelyzetekhez kapcsolódó piros ébren tartja figyelmünket, mivel ezeket a dolgokat el akarjuk kerülni. A kék ég és az óceán békés gondolatokat sugároznak, ezért ösztönzik az innovatív gondolkodást. Fizikai megmérettetéseknél - például sportolóknál - megint más szerepet játszhatnak a színek. Itt a piros a lelkesedéssel, sikerrel, teljesítménnyel, izgalommal függ össze.

Az is elképzelhető, hogy más kultúrákban más szerepet tulajdonítanak az egyes színeknek. Érdekes, hogy míg a piros és fehér környezetben csaknem egyformán gyorsan oldották meg a résztvevők a részlet-orientált feladatokat, a kék mintha gátolta volna az embereket a megoldásban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!