Szigorú a főnök? A többiek henyélnek? Ez a munkával jár!

Túl szigorú a főnök? A többiek egész nap csak lustálkodnak? Ez a munka velejárója, állapította meg egy új tanulmány, mely szerint a jellemvonások nagy hatással vannak a munkánkra.

Az ausztrál Nyugat-Sydney Egyetem kutatóinak tanulmánya kimutatta, hogy sok esetben inkább a jellemvonások, semmint a végzettség vagy a szülők munkája határozza meg, hogy milyen munkakörben helyezkedünk el.

A menedzserek általában nyitottak az új tapasztalatokra, lelkiismeretesebbek, de kevésbé simulékonyak, mint más szerepkörben dolgozók. A hivatalnokok a leginkább lelkiismeretesek, de nem annyira nyitottak, a kereskedők viszont a legnyíltabbak és a legsimulékonyabbak. Az irodában dolgozók nem annyira lelkiismeretesek, ellenben érzelmileg ők a legstabilabbak.

"A jellemvonások részben örökletes, részben környezeti hatásokra jönnek létre, és relatíve kiforrottak már 12 éves korunkra" - mondta Robert Wells, aki doktori disszertációja részeként vezette le a tanulmányt. "30 éves korunkra a legfőbb jellemvonások már állandósulnak. A tanulmány eredményei arra utalnak, hogy a jellemvonások általánosságban hatással vannak valamennyire a pályaválasztásra" - nyilatkozta a szakértő a Reutersnek. "A foglalkozástól függően a vezetőséget általában jobban befolyásolják a jellemvonások" - tette hozzá.

A tanulmány egy széles körű nemzeti felmérés, a Jövedelem és Munkaerő-dinamizmus Ausztráliában adatait vette alapul, melyben csaknem 20 000 ember vett részt. A felmérés öt jellemvonás jelenlétét vizsgálta a különböző foglalkozások terén: nyitottság, lelkiismeretesség, nyíltság, együttműködési készség és érzelmi stabilitás. "A tanulmány segítheti a törvényhozók, a munkáltatók és az alkalmazottak munkáját is" - mondta Wells. "Az ötfaktoros modell főbb személyiségjegyei jelentős, állandó és kiszámítható hatással vannak a munka eredményére."

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!