Személyre szabott, térítésmentes segítség a dohányzásról való leszokáshoz!

Egyedülálló program indult Magyarországon, ráadásul többféleképpen is elérhető módon. Budapestieknek személyesen is segítenek térítésmentes egyéni és csoportos terápiával, ezzel együtt pedig az interneten is elérhető a program, plusz egyéni, tervezett telefonos kapcsolattartással segíti például a vidéken élőket a www.leszokasvonal.hu címen.

A program működését, a leszokásközpontot az indulást követő 2 évben a Pfizer Magyarország Kft. és a Pfizer Global Health Fund támogatja. "Azt szeretnénk elérni, hogy ez a munka később beépüljön az egészségügyi rendszerbe, a munkában résztvevők díjazását később átvegye a költségvetés. Addig viszont büszkék vagyunk, hogy támogathatjuk a központot" - tette hozzá Rékassy Balázs, a Pfizer Közkapcsolati igazgatója.

A leszokás során nem alkalmaznak gyógyszereket és semmilyen módon nem reklámozzák a támogató cég leszokást segítő készítményét - válaszolták a központ vezetői a HáziPatika.com kérdésére.

Kéky Kira

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik tovább, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!