Súlynövekedésből alvási zavar!

Egy kísérlet erős összefüggést mutatott ki a testsúly és az alvási légzéskimaradás között. A betegségben szenvedők garatja alvás közben elzáródik, és így pár pillanatra leáll a légzésük.

A súlynövekedéssel együtt a torok hátsó részében megnövekszik a zsírréteg, mely eltorlaszolhatja a légutakat. A testmozgással köztudottan csökkenthető a testsúly, ezért a betegség egy lehetséges megelőzési módjaként tarják nyilván - értesült a MediPress.

A Clinical Sleep Medicine tudományos folyóirat december 15-i számában egy tanulmányról számol be, melyben a Változás Lépcsői módszerrel felmérték, mennyire hajlandóak ezek a betegek a testmozgásra.

Az elméletközi modellben szereplő lépcsőfokok a következők:

- Tervezés előtt: nem tervez testgyakorlást a következő fél évben, nem is tesz érte semmit

- Tervezés: Komoly szándék mutatkozik arra, hogy fél éven belül edzeni kezdjen, de még nem tesz érte semmit.

- Előkészület: 30 napon belül mindenképp szeretne elkezdeni mozogni, kevés aktivitás tapasztalható

- Akció: rendszeresen mozog, de még nem több, mint hat hónapja

- Kitartás: több mint fél éve rendszeresen mozog

A betegek 60 %-a az előkészületi szakaszban tartott, míg csupán 30% tartozott a kitartók csoportjába. Az elméletközi modellt ill. a Változás Lépcsőit már régóta használják pl. a dohányzásról való leszokás vagy a túlzott napozás esetében, mondta el Simon S. Smith, a Queenslandi Egyetem munkatársa.

A betegség kezelésének standard módszere egyfajta lélegeztető maszk, (CPAP), mely hatásos a középsúlyos és a súlyos esetekben. Azonban az enyhébb esetekben, vagy azoknál, akik nem tudják megszokni a CPAP használatát, esetleg szeretnék a saját kezükbe venni az egészségüket, a fogyás és a több testmozgás a célravezető.

Dr. Smith rámutat, hogy a betegek egy része kész arra, hogy többet eddze testét, és ezen elhatározásukat sokkal jobban kell támogatni. Hatékonyabb felvilágosító munkát kellene végezni a testmozgás, a testsúly és az alvási légzéskimaradás összefüggéseiről.

STOP

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!