Sokkoló kiállítás nyílt a parlamenti képviselőknek

Magyarországra érkezett az eddig tíz országot bejárt nemzetközi dohányzásellenes kiállítás, melyen megdöbbentő fotók láthatóak a dohányzás hatásairól.

Kanada volt az első ország, amely 2001-ben bevezette a dohánytermékeken a képi figyelmeztetések használatát, az országnak jelenleg tizenhat saját illusztrációja van. Kanadát Románia és Anglia követi a sorban. Egyben ezek az országok jelentik az Association of European Cancer Leagues (Az Európai Rákligák Szövetsége, ECL) és a Pfizer által rendezett kiállítás első állomáshelyeit is.

"Tudta, hogy hazánkban a dohányzás következtében annyi ember veszíti életét, mintha hetente két Airbus zuhanna le?" - ezzel a felütéssel köszöntötték a rendezők a The Power of the Communications Against Tobacco (A kommunikáció ereje a dohányzás ellen) című kiállítás látogatóit. Majd elborzasztó képsorok következtek, melyeknek anyagát az egyes országokban használatos, a dohányzás súlyos következményeire rámutató figyelmeztetésekből válogatták össze.

Évente 125 ezer halálesetből 25 ezer közvetlenül a dohányzással magyarázható.

Luk Joossens, az ECL tanácsadója elmondta, hogy az erőteljes képekkel eddig a világ 24 országának dohánytermékein lehet találkozni. Jövőre Lettország és Svájc fogja gyarapítani az egészség megőrzését vizuális hatásokkal elősegítő országok listáját. Joossens tíz érvet sorolt fel, melyek azt támasztják alá, hogy a kormányoknak támogatniuk kell a kezdeményezést. Ezek között szerepelt többek között az, hogy a képek sokkal szembetűnőbbek és informatívabbak, mint a szöveges üzenetek.

Az Európai Unión belül Belgiumban kerültek leghamarabb - 2005 novemberében - elrettentő fotók a cigarettás dobozokra, az EU-ban jelenleg negyvenkét képi figyelmeztetés és tizenhat szöveges felhívás van használatban, míg előbbiek kialakításában a tagállamok szabad kezet kapnak, utóbbiak általánosan megszerkesztettek és kötelező érvényűek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!