Egyedülálló emberek, akik idősek otthonába kerülnek, gyakran igen magányosnak érzik magukat. Egy most végzett vizsgálat azt tanúsítja, hogy az időskori magányérzés csökkentésére a robotkutya csaknem olyan jó, mint egy eleven öleb.
A magány érzése sok szenvedés forrása azoknak, akik egyedül maradtak és valamilyen okból valóban társtalanok: szó szerint se kutyájuk, se macskájuk. A helyzet gyakran azért nehezen javítható, mert sok idősek otthonában nem lehet állatot tartani, ezért az oda költöző öregek még korábbi, kedvencüket sem tarthatják maguknál.
A gazdaságilag fejlettnek minősített országokban a lakosság átlagos életkora fokozatosan növekszik, mind több az idős ember és mind többen maradnak egyedül. Az idős emberek otthonaiban az oda kerülők szerencsés esetben jó társaságra lelhetnek, de közülük mégis sokan érzik magukat magányosnak.
A lélektan-kutatók szerint szép tanulmányokat írtak arról, hogy a magány érzése az egyik legkülönösebb, kívülről szinte vizsgálhatatlan és műszerekkel érzékelhetetlen panasz: csak az tud számot adni róla, aki maga érzi, hogy egyedül van, még akkor is, ha sokan élnek körülötte. Például a depressziót a környezet is látja a betegen, a magány érzése csak a magányos ember tudatában létezik, környezete észre sem veszi.
Érdekes vizsgálatok történtek a magány javítására, kezelésére különböző háziállatok telepítésével. A magány tünetei jelentősen javultak, ha valaki cicát vagy kutyát vett maga mellé, megszokta, megszerette. Még az is kiderült, hogy az emberek vérnyomása csökken, ha egy kutyával foglalkoznak, de a vérnyomás mérhetően lesz alacsonyabb, ha ez a kutya a saját, szeretett ebük, mint ha egy másik, ismeretlen kutyával játszanak.
Az idős emberek gondozóhelyeinek egy részében viszont nem lehet élő kutyát tartani. Marian R. Banks és munkatársai a Journal of American Medical Directors Association folyóiratának legújabb számában közölték annak a vizsgálatnak az eredményeit, amiben igazi kutyát, vagy robotkutyát adva a magányos, idős embereknek azt nézték, milyen módon és mértékben érzik jobban magukat ezek az öregek.
A robotkutya kicsi, puli-méretű kutyus, bizonyos mértékig interaktív állatka volt. Már több, korábbi tanulmány igazolta, hogy Japánban és az Egyesült Államokban mind gyerekek, mind felnőtt emberek szívesen játszanak ilyen a lényekkel, megszokják, szeretik, sajátjuknak tudják érezni.
A vizsgálat kezdetén a kutatók a kiindulási magányérzést egy jól ismert, pszchológiai kérdőív segítségével igyekeztek fölmérni. Ezt követően az idősek otthonában lakók egy részének megengedték, hogy élő kutyát tartson és azzal lakjon, a másik csoport robotkutyát kapott, a harmadik csoport pedig ugyanúgy egyedül élt, mint korábban.
A valódi, teljes magányhoz képest mind az élő kutyus, mind a robotkutya határozottan csökkentette a magányérzést. Az idős emberek igen hamar megszerették a valódi és a műkutyákat, ragaszkodtak hozzájuk. Érdekes módon a társhoz kötődés nem volt mérhetően gyengébb a robotkutya, mint az igazi kutya esetében és mindkettőre azt válaszolták, hogy képesek az emberi társat helyettesíteni.
A kutatók úgy érezték, hogy eredményeik alapján ez a furcsa segítési mód, a robotkutya javíthatja azoknak az idős otthonokba kerülőknek a sorsát, akik nem tudnak vagy nem akarnak élő háziállatot tartani, vagy például szőr-allergia miatt nem lakhatnak együtt eleven kutyával vagy macskával.
Azt is hangsúlyozták, hogy ebben a tanulmányban nem használták föl a robotkutyák minden képességét, interaktív tulajdonságát. Ezek az állatkák is mind többet tudnak. Lehet, hogy ha a robotkutya már csak a saját gazdájának engedelmeskedik és a legkülönbözőbb feladatokat képes, önállóan végrehajtani, a magányos ember és a robotlény még jobb, igazi társa lehet egymásnak.
