Öngyilkosság - interneten

Azok, akik az interneten az öngyilkosságra keresnek rá, hamarabb találnak olyan oldalakat, amelyek a módszereket taglalják, illetve a szándékot erősíti, mint olyanokat, amelyek segíteni próbálnak - áll egy pénteken megjelent tanulmányban.

A Bristol, Oxford és Manchester Egyetemek kutatói azt találták, hogy a négy leggyakrabban használt internetes kereső által kiadott első találatok közel fele öngyilkossággal foglalkozó oldalakat hoz be, melyeken különböző módszereket ajánlanak az öngyilkosjelölteknek. Ugyanakkor csak a talált honlapok 13 százaléka foglalkozott öngyilkosság-prevencióval és 12 százalék próbálta meg lebeszélni a látogatóit szándékukról.

Korábbi tanulmányok azt mutatták, hogy a média szerepe az öngyilkossággal kapcsolatban nagyon nagy: a televízióban bemutatott módozatok például befolyásolják a módszert - de az internet hatásairól eddig nem nagyon állt rendelkezésre tudományos információ. A British Medical Journalban megjelent közlemény szerzői megpróbálták reprodukálni, milyen információkat keres az interneten az, aki öngyilkos akar lenni. Ugyanazokat a keresőszavakat írták be a Google, a Yahoo, az MSN és az Ask rendszerébe.

A keresésekre kiadott első 10 honlapot minden esetben elemezték, összesen így 480 honlapot vettek górcső alá. Az oldalak alig kevesebb, mint fele valamilyen információt adott arról, milyen módon lehet véget vetni az életnek, egyötödük kifejezetten öngyilkossággal foglalkozó oldal volt, melyek fele buzdított is a tettre.

Összességében a Google és a Yahoo adta ki a legtöbb öngyilkosságra buzdító, míg az MSN a legtöbb öngyilkosság ellenes vagy semleges oldalt. A keresések során előbukkanó három leggyakoribb oldal mind az öngyilkosságra buzdító site volt, negyedik leggyakrabb találatként a Wikipedia vonatkozó szócikke jött be. A "Hogyan legyél öngyilkos" oldalak sok országban nem illegálisak, és az internetes keresők szűrőjén is átcsúsznak.

Copyright AFP [2008] / Translation Medipress

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!