Ne vezessen, ha alvászavarai vannak!

A kezeletlen, vagy fel nem ismert obstruktív (elzáródást okozó) alvási apnoéban szenvedő betegek jobb ha nem ülnek volán mögé, ha nem sikerült kialudniuk magukat, vagy ha alkoholt fogyasztottak.

Számukra még az egyes országokban legális mennyiségű alkohol fogyasztása is veszélyes lehet, romlik ugyanis vezetési teljesítményük, és fokozódik a közlekedési balesetek rizikója, hangzott el az Amerikai Mellkas Társaság 105. Nemzetközi Konferenciáján San Diego-ban.

Andrew Vakulin és munkatársai az Adelaidei Alvás Egészségközpontban az alvásmegvonás és a mérsékelt alkoholfogyasztás hatásait vizsgálták alvási apnoéban szenvedő betegeknél. Az apnoé a légvétel szünetelését jelenti. Az ilyen betegek éjjelente hosszabb-rövidebb ideig ismétlődően nem vesznek levegőt, ami másnap kialvatlanság érzésben, csökkent teljesítőképességben és fáradékonyságban mutatkozhat meg.

A résztvevőknek szimulációs vezetési feladatokat kellett megoldani.

A sofőr aluszékonysága háromból egy balesetben szerepet játszik, és ilyen szempontból az alvási apnoében szenvedő betegek nagyobb kockázatnak vannak kitéve. Vakulinék megállapították, hogy az apnoés betegek szignifikánsan rosszabbul teljesítettek a vezetési feladatok során alkoholfogyasztást, vagy alvásmegvonást követően, mint egészséges társaik ugyanolyan körülmények között.

Az Egyesült Államokban a nők két, a férfiak három italt is elfogyaszthatnak egy óra leforgása alatt anélkül, hogy le kelljen mondaniuk a vezetésről. Az apnoés betegeket az intézetben elvégzett alvásvizsgálatok alapján válogatták be, még kezelésük megkezdése előtt. Az egészséges kontroll csoport tagjaira hirdetések segítségével találtak rá, a két csoport életkora és a nemek megoszlása hasonló volt. Összesen 38 beteg és 20 egészséges résztvevőt vontak be.

Mindenki teljesített egy délutáni vezetést normál (azaz körülbelül nyolcórás) alvást követően, alvásmegvonást (vagyis körülbelül négy óra alvást) követően, valamint alkoholfogyasztás (körülbelül 0,05 g/dl véralkoholszintig) után. A feladat éjszakai vezetés volt vidéken kétsávos úton, a kanyarok körülbelül tízpercenként követték egymást, egy-egy kanyar teljesítése nagyjából 30 percet vett igénybe. Nem volt szembeforgalom, és fények sem zavarták a vezetőket.

Alvásmegvonás után az apnoés betegek jelentősen gyengébben teljesítettek egészséges társaiknál. A baleset esélye is nagyobb volt esetükben, mint a kontroll csoportban, különösen, ha az alvásmegvonáshoz alkoholfogyasztás is társult. Az obstruktív alvási apnoés betegeknél a rövid alvási epizódok, valamint a két másodpercnél hosszabb szemhunyások megbízhatóan jelezték előre a balesetek kockázatát.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!