Ne vegyen saját tévét a gyereknek!

Nemcsak a TV nézéssel eltöltött időt növeli meg a gyerekek szobájában lévő saját tévé, hanem a fiatalok egyéb viselkedési szokásaira is rossz hatással van - derült ki egy kutatásból, amely a Pediatrics című gyermekgyógyászati folyóirat áprilisi számában olvasható.

Az egészségügyi szakemberek már régóta figyelmeztetnek a televíziózás káros hatásaira, különösen veszélyes, amikor a TV a fiatal számára könnyen hozzáférhető. A felmérések mégis azt mutatják, hogy a szülők nem veszik komolyan a fenyegetést, az amerikai kamaszok 68 százalékának szobájában van TV.

A 8 és 18 év közötti fiatalok átlagosan több mint 3 órát töltenek a készülék előtt.

A mostani kutatásból kiderült, hogy a gyakran tévézők kevesebb családi vacsorán vettek részt, a lányok valamivel kevesebb zöldséget, a fiúk pedig kevesebb gyümölcsöt fogyasztottak a saját TV-vel nem rendelkező társaiknál. A lányok fizikai aktivitása csökkent, a fiúk pedig rosszabb jegyeket szereztek. A fiataloknak a televíziózás mellett nem maradt idejük a szociális kapcsolatok kiépítésére, vagy a házifeladat elkészítésére.

"A gyermekek többségénél egészségtelennek bizonyult a saját TV" - mondta a kutatás kapcsán Anita Gurian, a New York-i Egyetem Gyermekközpontjának adjunktusa.

"Természetesen vannak kivételek. Egyes gyerekek képesek hasznosítani a tanulmányaikban a televízióból szerzett tudást. Összességében mégis inkább káros, mint hasznos a gyerekszobában lévő televízió. Általában a szülők nem szeretnék, hogy TV kerüljön a gyermekük szobájába. Mégis mikor a család nagyobbra cseréli a készülékét, a feleslegessé vált TV a gyerek szobájában landol." - mondta a szakember.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!