A diktatúra valahogy kedvez a gyűjtőszenvedélynek. Ilyenkor észre se veszi az ember, s máris sörösdobozt, gyufacímkét és meztelen nős naptárakat halmoz fel a kredenc mélyén, s egy idő után tekintélyes kollekcióvá duzzad a megszállottsággal kevert unalom. Bár nem mernék megesküdni, hogy Marek Wysoczynskinak, a gdanski Kulturális Promóciós Iroda igazgatójának sivár gyermekkora volt, az viszont tény, hogy a mosolygós autogramokból álló gyűjteménye ma már több mint tízezer darabból áll.
Nem tudni, milyen varázsszóval keresett fel az elmúlt években politikusokat, államfőket, sportolókat, művészeket vagy mit ígért nekik cserébe, de Maradonátó l Britney Spears ig szinte mindenki egy mosolyt is firkantott az aláírása mellé. Ezek pedig - így a tájékoztató füzet - különösen a gyermekkórházakban fejtik ki igazán hatásukat.
Bár Budapestre a többezres kollekciónak csak a töredéke érkezett, de a Lengyel Intézetben kiállított, augusztus végéig megtekinthető ezer autogramból is kiérződik valami a sarokba szorított ember kreativitásából. A magára valamit adó művész ebből is igyekszik kizsírozni valamit, egész életművét próbálja becsempészni a látszólag ártatlan kihívásba. Közülük is a festők és a dizájnerek teljesítenek legjobban: valóságos vizuális bombát kerítenek - autogramadás ürügyén - a papírra. És hát mi mindennel lehet helyettesíteni egy mosolyt! Michela Venturin amerikai dizájnernek megteszi egy banán, Paul Hodgson egy fordított delfinnel csal vigyort saját arcára, Peter Wesenauer osztrák zeneszerző pedig néhány hangjegy és egy violinkulcs segítségével rögtönöz virgonc önarcképet.
A gyűjtemény különben megállíthatatlanul bővül. Budapesten például Mészáros Márta filmrendező és Szellő István televíziós műsorvezető kézjegyével gazdagodott a tárlat. De igazán Gyurcsány Ferenc szignója fölött sajnáljuk, hogy nem figyeltünk annak idején jobban a grafológia- órán, hiszen most akár az ország jövőjét is megjósolhatnánk a kusza szinuszgörbékből. Elmerengünk Heinrich Mussinghoff püspök iróniáján, ahogy a smiley figura fölé-mellé püspöki süveget és pásztorbotot rajzolt, Danny Aiello autista jegyeket mutató napocskáján, Ian Gillan rockzenész Picasso minimalizmusát idéző háromvonalas arcképén. És egy cseppet sem döbbenünk meg, hogy Uri Geller egy képeslappal válaszolt a felkérésre. A személyes találkozáson talán elgörbült volna a toll... Nézzük David Lynch torz, mindössze két fogból álló mosolyát, amelynek káröröme onnan fakadhat, hogy rajta kívül senki sem tudja, hogy voltaképpen ki is ölte meg Laura Palmert a Twin Peaksben. Különben talán ő keveredett a legjobb társaságba, Almadóvar és Schlöndorff szignója mellett várja a kíváncsiskodókat.
Meglehet, más legyintene, és hóbortnak nevezné a gyűjteményt, a gyermekkórházak miatt esetleg nemes kezdeményezésnek minősítené az akciót. Valójában egyik sem lenne igaz. Művészet ez, amely igazából a rekkenő nyári hőség idején fejti ki hatását. Amikor nincs színház, politika, kabaré...
Mosolyogni mégis kell - látástól vakulásig.
