"Kedves anyuka, valamit igazán tenni kellene, mert a fia már megint megharapta az egyik társát, csupa kék-zöld folt lett a karja! A gyerek mamája követeli, hogy valahogy büntessük meg érte, nagyon fel van háborodva" - hangzanak el sok óvodában ezek a szavak délutánonként, és sok anyuka kezdi magát rettenetesen szégyellni.
A fenti - egyáltalán nem légből kapott - példánál maradva ilyenkor sok szülő választja a legkézenfekvőbb "megoldási módot": jól megbünteti, elfenekeli a gyerekét. Vagy rögtön a helyszínen, vagy csak később, otthon. (Ekkor aztán a gyerek végképp nem tudja, miért is kap ki, hiszen még képtelen arra, hogy időben ilyen távol lévő dolgokat összefüggésbe tudjon hozni, csak azt érzi, hogy őt most bántják.) Vagyis: agresszióra agresszióval felel, bántást bántással büntet a szülő.
Örökös harc
A rossz érzések, a támadó, bántó viselkedések tovább folytatódnak, hiszen az agresszió feszültségekkel, indulatokkal jár együtt, nehéz megnyugodni. Ezeket a feldolgozatlan, lezáratlan indulatokat aztán "átvisszük" estére, amikor hazaérkező párunkra zúdítjuk, belekötünk, kifogásokat találunk, a veszekedés elkezdődik, az agreszszió tovább gyűrűzik. Esetleg másnapra is, csak akkor már fordul a kocka, és az áldozat szerepébe kényszerülve kénytelenek vagyunk szó nélkül hagyni a főnök durva kirohanásait, bántó ordítozását, a visszafojtott feszültség pedig tovább munkál bennünk.
Miért és honnan ered ez az életünket szinte átható, gyakran megjelenő agresszió, és hogyan lehet védekezni ellene? Hiszen általában rossznak, gonosznak, károsnak érezzük. Miért fordul elő olyan gyakran? Mi a szerepe, van-e "értelme" az agreszszív viselkedésnek, végső soron: mire jó a rossz? - tesszük fel mi is a kérdést, akárcsak a téma kiváló ismerője, a híres etológus, Konrad Lorenz. Miért harcolnak egymással az élőlények? - teszi fel a kérdést, s állítja: a harc a természetben mindenütt jelenlévő folyamat. Ősi gyökerei vannak tehát, ami nemcsak az emberre, hanem az állatvilágra is jellemző. Sajnos mind az emberi, civilizált világban, mind a természetben, a támadást szolgáló viselkedésmódok, s az ezt szolgáló eszközök, támadó- és védőfegyverek magas szintű fejlettséget értek el. Naponta hallunk-látunk borzalmasnál borzalmasabb híradásokat kegyetlen támadásokról, gyilkosságokról, amelyek hátterében a pénz és a hatalomvágy, a bosszú vagy csak a "puszta kedvtelés" áll. Ártatlan emberek, gyerekek esnek áldozatul, nemcsak olyanok, akik maguk is támadással válaszolnak. Az emberiség nagy gondja, hogyan lehetne megfékezni és kordában tartani az egyre inkább elharapódzó agressziót, az emberi kapcsolatokat megmérgező gonosz indulatokat. Ehhez először az agresszió valódi természetét kell megismerni.
Rivalizálás az életért
Az állatvilágban az életben maradásért folyó küzdelem során az erős, a kedvező tulajdonságokkal bíró egyed, amely le tudja győzni gyengébb társát, a faj fennmaradását azzal is szolgálja, hogy előnyösebb tulajdonságai örökítődnek tovább. A másik fontos szempont ezzel összefüggésben: az erősebb nyeri el magának a nőstényt. Ha társas szervezetben élnek együtt egy állatfaj egyedei, akkor fontos, hogy a rendelkezésükre álló életteret egyenletesen osszák el egymás között. Sok esetben a territórium birtoklása is csak harcok árán sikerülhet. A sajátnak tekintett területen pedig bátorsága és harckészsége is növekszik, hiszen meg akarja védeni "otthonát". Idegen, ismeretlen környezetben inkább óvatosabb, menekülésre kész egy állat. A fajon belüli agresszió legfontosabb szerepe tehát az, hogy térben egyenlő távolságokra ossza el a faj egyedeit, s ez azt szolgálja, hogy így az egyedeknek biztosított a nyugodt, zavartalan élet és szaporodás. Ezen kívül fontos szerepe van még az apaállat erejének az utódai gondozásában szerepet vállalók esetében, hiszen így ivadékai boldogulása jobban biztosított. Mint láttuk, van tehát "értelme" bizonyos agresszív viselkedésformáknak az állatvilágban. De mi a helyzet az embernél?
Emberi kapcsolat
Az eredeti agresszív késztetések szabályozását a kultúra szolgálja, a kultúrális rítusképződés, az emberek közötti kommunikáció társadalmilag elvárt formáinak és szabályainak kialakulása. A cél az agresszió veszélytelen pályákra állítása, a fajtársakat összekötő, szilárd kötelék - emberi kapcsolat - kialakítása. A társadalomban ennek ellenére nagymértékben jelen lévő agresszió okai között szokták megemlíteni azt, hogy egyrészt a társadalom - különböző formákban - jutalmazza az agressziót, másrészt a gyerekek hajlamosak utánozni az idősebbektől látott agresszív cselekvéseket.
Óvodás gyerekek viselkedését figyelve feltűnt, hogy az agresszornak érdekében állt a bántó cselekedet, mert áldozata vagy visszavonult, vagy megadta magát, s ő győztesként kerülhetett ki a helyzetből. Az agressziót mutató gyerekek szülei gyakran megerősítik gyerekeiknél ezeket a viselkedésformákat azzal, hogy apróbb vagy erőteljesebb jelét mutatják elismerésüknek: bólintanak, elégedetten néznek, mosolyognak. A gyakran büntető családi környezetben a gyerek, mint túlélési stratégiát fogja választani azt, hogy maga is "visszavág", maga is ugyanazokat a módszereket választja - mert nincs más eszköze, lehetősége, nem ismer más formákat.
Az emberi agressziót tehát sokféle tényező befolyásolja, mind a biológiai, mind a kultúrális, társadalmi hatások. Bonyolult jelenségről van szó, melyet igazából nem érthetünk meg anélkül, hogy az ellene ható tényezőket ne ismernénk, tanulmányoznánk. Az emberi társas viselkedést persze más tényezők is szabályozzák. Ez adhat reményt arra, hogy az ellenhatások segítségével mégis kordában tartható az agresszió - de erről majd a sorozat következő cikkében értekezünk.
