Milyen problémákat okozhat az óraátállítás?

Életvitelünkre és egészségi állapotunkra egyaránt kihatással van a nyári és téli időszámítás váltakozása.

Mit tegyünk az óraátállítás után?

Akár csak az évszakok, úgy a napszakok is hatnak szervezetünk életfolyamataira, így az óraátállítás eredményeként hirtelen fellépő időeltolódás felborítja bioritmusunkat. A biológiai óránk a nappalok és éjszakák váltakozásához igazítva irányítja többek között a gének működését, a hormonok termelődését, de hatással van az anyagcsere folyamatainak időzítésére, a kardiovaszkuláris rendszerre, valamint szervezetünk védekezőképességére, továbbá pszichés állapotunk mellett nem utolsó sorban a kreativitásunkra is.

Nem véletlen, hogy a tapasztalatok azt mutatják, az óra áttekerését követő napokban több közúti baleset és szívinfarktus történik.

Egy korábbi felmérés szerint a magyar túlnyomó többsége, mintegy 85 százaléka eltörölné az óraátállítás.

Ennek oka, hogy belső időmérőnk nem követi le azonnal az őszi és tavaszi óraátállítást. Tavasszal az úgynevezett szociális jetlaggel kell szembenézni, ősszel pedig főként a betegek, gyerekek és idősek szervezetét viseli meg az időeltolódás.

Az ősszel nyert plusz egy óra sem jó

A szervezet nem tud azonnal áttérni az új rendszerre. A nyári időszámítás életbe lépését követően az óra előretekerése ugyanis 60 percet lecsíp az életünkből. Bár másnap időpont szerint ugyanakkor csörög a vekker, tulajdonképpen egy óra mínuszban vagyunk. Ez azt jelenti, hogy fontos életfolyamatokat szabályozó rendszereink egy része, mint például a egyes hormonok termelődése vagy a vércukorháztartás még a szervezet alvó állapotának szintjén van.

Ha így kelünk fel, levertek, fáradtak, dekoncentráltak leszünk, ami negatív hatással van a teljesítményünkre és akár balesetveszélyes is lehet. A reggeli bágyadtság ellenére azonban lefekvés idején még javában aktív lesz a szervezet, ez pedig alvászavarokhoz vezethet.

Milyen problémákat okozhat az óraátállítás?
Az óraátállítás alvásproblémákat is okozhat. Fotó: 123rf

Az őszi óraállításkor sem kerül összhangba az óra által mutatott idő a természetes fényviszonyokkal, a napszaki ritmus eltolódása ez esetben is negatív hatással bír, hiszen a pontos idő ellenére belső időzítőnk egy órával korábban kelt fel bennünket, a korai kelés eredményeként pedig estére már hamar elfáradunk, amit tovább nehezít a rossz idő és a sötétség.

Napokig tarthat szervezetünk átállása

Amennyiben az ébresztőóra csörgése illetve a természetes ébredésünk időpontja között jelentős különbség van, az bizonyos civilizációs betegségek, például elhízás kialakulását idézheti elő. A napirend megzavarodásához történő alkalmazkodás olykor több napig is eltarthat, majd akár hosszabb távú alvászavarokat okozhat. A kialvatlanság pedig számos egészségügyi következménnyel jár.

Az alvási, ébredési és felkelési szokások hirtelen megváltozása befolyásolja a cirkadián rendszert, melynek működészavara szintén számos negatív következménnyel jár, mint a magas vérnyomás, a véralvadási gondok, a szív- és érrendszeri kockázat, a stroke, egyes onkológiai problémák és mentális kórképek kialakulása, esetenként emésztési és étvágyproblémák.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti harmadban már szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, arrafelé naposabb körzetek is előfordulhatnak. A nap első felében még elszórtan, délután már inkább csak helyenként a Dunántúlon várható csepergés, kisebb eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten néhol erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hidegebb, keleten enyhébb a délután. Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!