"Nem vagyok én hülye, hogy pszichológushoz (pszichiáterhez) menjek." Ez a mondat sokszor hangzik el, leggyakrabban a rendelésünkre irányított kamaszok szájából. De hallani ehhez hasonló megfogalmazást szülőktől is, akiknek gyerekét családi-, vagy iskolaorvosa beutalta rendelésünkre, s a szülő vagy nem ért ezzel egyet, vagy nem érti, hogy miért kell minket felkeresniük.
Sokakban még ma is az a tudat él, hogy akivel pszichiáter, pszichológus foglalkozik, az elmebeteg vagy értelmi fogyatékos. Nem tudják, hogy az igazi elmebetegségeken kívül minden pszichés probléma, illetve pszichés probléma által kiváltott testi tünet (pl. fejfájás, hasfájás, átmeneti bénulások) megoldásában a pszichológustól, pszichiátertől kaphatnak segítséget. Ezek a gyerekek és szülők részben, mert nem érzik olyan komolynak a problémájukat, részben, mert félnek a "megbélyegzéstől", a címben szereplő mondatot próbálják "mentsvárnak" használni, és ezzel megmagyarázni maguknak, hogy miért nem fogadják el segítségünket.
Rövid, tájékoztató jellegű cikkünkben szeretnénk összefoglalni, hogy milyen sokféle panasszal, tünettel fordulhatnak hozzánk. Azt reméljük, hogy ebből mindenki számára kiderül, hogy rendelésünkön valójában talán az "igazi elmebetegek" vannak legkisebb számban.
A mentálhigiéniai rendelésen 0-18/20 éves korig fogadunk betegeket, klienseket. A kliens kifejezés is arra utal, hogy nemcsak a szó szoros értelmében vett betegeket, hanem valamilyen lelki problémával, vagy egy súlyos élethelyzettel egyedül nem, vagy csak nehezen megbirkózni tudó gyerekeket és szüleiket is fogadjuk. Fontos tudni, hogy a pszichiátriai, pszichológiai rendeléseken sokszor nem az igazi beteg, hanem a család által annak tartott /delegált/ tünethordozó jelenik meg, és csak a vele való foglalkozás során juthatunk el a tényleges beteghez. Gyakran így van ez a gyerekrendeléseken is. /Pl.: egy gyereket hoznak azzal a tünettel, hogy az utóbbi időben állandóan hunyorog, pedig már a szemészeten is megmondták, hogy a szemének nincs semmi baja. Ez a hunyorgás - szakzsargonban tic - azt jelzi a szakember számára, hogy valamitől nagyon feszült a gyerek. A beszélgetések során kiderülhet például, hogy az apa és az anya nevelési stílusa nagyon eltérő, vagy valami miatt éppen nagyon nehéz élethelyzetben vannak. Elképzelhető ebben az esetben, hogy ha a szülőkkel való foglalkozás során sikerül nevelési elveiket közelebb hozni, vagy a számukra nehézséget jelentő helyzetben segítséget nyújtani, megszűnik a gyerek tünete./
Végül a teljesség igénye nélkül szeretnék felsorolni néhány olyan tünetet, problémát, amivel felkereshetnek, ill. jó ha felkeresnek egy mentálhigiéniai rendelést.
A legkisebbek szülei rendszerint nevelési tanácsért keresik meg rendelőnket: alvás, altatás, étkezési-, napirendi szokások kialakítása, kistestvér születését követő féltékenység, ill. általa kiváltott tünet kezelése. Ennek a korszaknak szülőt-gyereket próbáló nehézsége a dackorszak melynek megoldása ugyancsak sok szülő számára okoz nehézséget.
Óvodáskorban a kortárscsoportba való beilleszkedési nehézségek, indokolatlanul sok betegség, gyakori balesetek, a kortársaktól való szellemi, esetleg lelki fejlődésbeli lemaradás első jelei, a gyerek megváltozott magatartása: visszahúzódóvá, vagy túl harsánnyá, nyüzsgővé válása, a különböző akaratlan mozgások - elsősorban a szem-, szájkörüli izmokban /tic/, agresszivitás, túlmozgékonyság, figyelmetlenség, a játékok, a beszéd nem megfelelő használata, körömrágás, vagy más szorongásos tünetek, a leggyakrabban előforduló nehézségek.
Kisiskolásoknál a fentiek mellett gyakori tünet a teljesítmény miatti szorongás, az írási, olvasási nehézségek, magatartás és érzelmi zavarok, valótlan dolgok állítása, kisebb tárgyak, pénz elemelése.
A serdülőkorra a szülőkről való leválás, a kortársakhoz való kapcsolódás jellemző. Ez a folyamat is, valamint a testi változások, a hormonális működések beindulása is rengeteg pszichés buktatót, nehézséget rejt magában. Ezek miatt gyakran már nem a szülő javasolja a segítségkérést, hanem a gyerek érzi ennek szükségességét és fordul szakemberhez.
Az életkor előrehaladtával egyre gyakrabban fordul elő, hogy a környezet a gyerek karakterének hirtelen megváltozását észleli. Ez fontos figyelmeztetés lehet egy esetleges deviancia /a társadalmi normáktól való eltérés/ kialakulására, vagy egy igazi elmebetegség indulására.
Azokban az esetekben, ahol csak a szülő vagy pedagógus szeretne segítséget a gyerek számára, de a gyerek ezzel nem ért egyet, rendkívül nehéz akárcsak részleges eredményt is elérni. Ilyen esetekben amennyiben lehetséges jobb várni, míg a gyerekben is kialakul a segítség utáni igény. Talán a mentálhigiénia területén a legigazabbak azok a mondások, hogy valakit az akarata ellenére nem lehet meggyógyítani, s hogy a terápia csak kölcsönös bizalom esetén lehet sikeres. 2002. január
