Mi befolyásolja a tizenévesek szexuális életét?

Ha a tizenévesek sokat dolgoznak nem megfelelő környezetben, az kihathat a szexuális egészségükre is - állítja egy új tanulmány. A kutatók szerint nagyon fontos a partnerek közötti korkülönbség, mivel nagyobb különbség esetén fokozott kockázatokkal kell számolni, különösen a szexuálisan terjedő betegségek, köztük a HIV szempontjából.

Jose Bauermeister, a Michigani Egyetem kutatója szerint az önbecsülés és az alkoholfogyasztás is szerepet játszik. A részmunkaidőben dolgozó fiatalok szinte minden téren jobban járnak, mint azok, akik egyáltalán nem dolgoznak, azonban bizonyos fenntartásokkal. A vizsgálatban a michigani Flintben élő fiatalokat követtek nyomon 14 éves koruktól 25 éves korukig, hogy meghatározzák, mi befolyásolja a szexuális partnerek közti korkülönbséget.

A lányok általában eleve idősebb fiúkkal és férfiakkal randevúznak, azonban a megfelelő felügyelet nélkül, felnőttek között végzett túl sok munka hatására különösen a fiatal lányok jönnek össze idősebb partnerekkel. Az életkor és a munkaórák száma 18-19 éves kor felett nem játszik szerepet.

"Rendben van, hogy a gyerekeink dolgoznak. Azonban fontos meggyőződni arról, hogy biztonságos környezetben dolgoznak" - mondta el Bauermeister. "A szülőknek fel kell tenniük a megfelelő kérdéseket és megbizonyosodni arról, hogy a hely biztonságos a gyermekeik számára." Emellett az önbecsülés és az alacsony alkoholfogyasztás ellensúlyozhatja a túl sok munkát. Ezek védenek a kockázatos szexuális viselkedéstől is.

A 14 éven felüli lányok, a középiskolából kimaradt és az alkoholt fogyasztó fiatalok általában idősebbekkel randevúznak, míg a fiúk 18 éves korukig általában korukbeli, majd fiatalabb lányokkal. A felvilágosító kampányoknak az önelfogadást is hirdetnie kellene.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik tovább, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!