Menjen szűrésre a Barátok közt Júliájával!

Az Egy csepp figyelem Alapítvány ECSET (Egy CSEpp Teszt) elnevezésű országos szűrőprogramjával 2010. július 2-án, pénteken Miskolcra érkezik. Az Erős Antónia által létrehozott Alapítvány munkatársai minden érdeklődőnek ingyenes egészségügyi szűréseket biztosítanak. A látogatók találkozhatnak majd a Barátok közt Júliájával, Mérai Katalinnal is.

Az Egy csepp figyelem Alapítvány péntekről péntekre végiglátogatja az ország megyeszékhelyeit, és felhívja az emberek figyelmét a rendszeres egészségügyi szűrések fontosságára. Az országjáró rendezvény nyolcadik állomása Miskolc, ahol a szakemberek ingyenes egészségügyi tesztekkel állnak az érdeklődök rendelkezésére, és segítséget nyújtanak azoknak, akiknek mért értékei eltérnek a kívánatostól.

Miskolc, Hősök tere 2010. július 2. (péntek), 11-16 óráig

Miskolc központi terére érkezik a Barátok közt Júliája, Mérai Katalin színésznő is. Katalin szülei Harsányban élnek, bátyja családjával a megyeszékhelyen, pénteken pedig az érdeklődőkkel együtt teszteli majd egészségi állapotát.

Öt sátor várja a látogatókat melanómaszűréssel, vérnyomás-, koleszterin-, testösszetétel- és vércukorméréssel, illetve hajvizsgálattal.

Az Egy CSEpp Teszt eseményeire látogatók egyébként nemcsak az egészségükért tesznek, hanem segíthetik városukat a "Legegészségesebb város" cím megszerzésében is. Az eredményhirdetés november 14-én, az ötödik Egy csepp Világnapon lesz Budapesten, a SYMA Csarnokban, ahol Miskolcot Mérai Katalin képviseli majd.

Az Egy CSEpp Teszt helyszíneiről és időpontjairól a www.egycseppfigyelem.hu -n tájékozódhat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: -1 °C

A Dunántúlon többnyire napos idő ígérkezik, a Dunától keletre lassan csökken a felhőzet, de maradhatnak tartósan borult tájak, arrafelé délelőtt még lehet kisebb csapadék. Döntően gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.A csúcshőmérséklet többnyire 8 és 12 fok között várható, de a borult tájakon csupán 5, 7 fok valószínű.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!