Meghalt Brinkmann professzor alakítója

Berlin, 2007. június 19. (MTI/dpa) - Meghalt Klausjürgen Wussow német színész, aki elsősorban A klinika című televíziós filmsorozatban játszott szerepével vált közismertté és népszerűvé hazájában és Európában.

A 78 éves Wussow-t egy berlini kórházban érte a halál. Már hónapok óta betegeskedett, a német bulvársajtó tavaly ősz óta újra meg újra arról cikkezett, hogy "Brinkmann professzor" a halállal küzd, egészségi állapota kritikus.

A berlini Hebbel színházban tanult, otthonosan mozgott a német színpadokon. 1964-től tagja a Bécsi Városi Színház társulatának. Emlékezetes színpadi alakítást nyújtott a Don Carlos és a Hamlet című darabokban. Játszott filmekben is, igazi népszerűségét azonban a televíziós sorozatoknak, köztük is A klinika című Európa-szerte vetített kórházi filmregénynek köszönheti. Ennek révén Németország egyik legkeresettebb és legjobban fizetett színésze lett.

Wussow alapítványt tett rákos gyerekek gyógyítására. 1988-ban megkapta a német Bambi-díjat, amelyeket "a német média Oscar-díjainak" is neveznek. A Burda-kiadó lapjaiban megjelent, személyét érintő cikk miatt azonban később visszaadta a díjat.

Háromszor nősült, de a harmadik házassága is zátonyra futott. Leánya, Barbara ugyancsak jó nevű színésznő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában kissé felhős, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!