Megárthat a sok tévézés

Gyakoribbak a viselkedészavarok és az elhízás a napi két óránál többet tévénéző gyerekek körében, ezért a munka utáni pihenés, vagy a vacsorakészítés idejére érdemes egészségesebb elfoglaltságot találni a kicsiknek.

Sok szülő abban a hitben ülteti gyermekét a képernyő elé, hogy az oktatóműsorok még jó hatásúak is lehetnek, ám bizonyított, hogy ezek a programok vajmi keveset használnak szülői jelenlét nélkül. A televízió azonban rendszerint a bébiszittert pótolja. A Common Sense Media jelentése szerint ma egy átlagos amerikai gyermek heti 45 órát tölt valamilyen médiummal, míg mindössze 30 órát az iskolában. A beszámoló készítésében a Yale, a Nemzeti Egészségügyi Intézmények és a Kaliforniai Pacific Egészségközpont kutatói vettek részt. 173 a gyermekek és média kapcsolatát vizsgáló közleményt elemeztek, és megállapították, hogy a tévénézés hozzájárulhat a gyermekkori elhízás, dohányzás, drogfogyasztás, alkoholfogyasztás, a gyenge iskolai teljesítmény és rossz szexuális magatartás, valamint a figyelemzavarok kialakulásához.

A Johns Hopkins kutatói szerint a problémák már 5 és fél éves korban megjelenhetnek. Az addig napi több mint két órát tévéző gyerekeknél gyakoribbak a viselkedészavarok, az agresszivitás például megduplázódik. A Pediatrics-ban megjelent közlemény-ben olvasható az is, hogy a vizsgálat 2702 családban a gyerekek 20 százaléka ül két óránál többet egy nap a képernyő előtt. A fiatalok több mint 40 százalékának volt saját tévéje a hálószobájában. Szakértők ellenzik a hálószobai tévézést, mivel így a szülő sem a nézett műsorokat, sem a tévézés időtartamát nem tudja ellenőrizni és befolyásolni, ráadásul alvászavarok kialakulását is előidézheti.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!