Magyar az űrben - fotók, videók, kulisszatitkok!

Túlélést tanult az orosz erdőkben, érdekes arckifejezéssel tesztelte az űrételeket, és láthatóan élvezte a súlytalansági próbát. Legalább húszmillió dollárt fizetett ki azért, hogy ő lehessen az ötödik űrturista, és a második magyar, aki kijutott a kozmoszba. Vitt magával útlevelet, számítógépes lyukszalagot, magyar gyerekrajzot, a barátnője által csomagolt fogolypecsenyét és ennyi pénzért az sem zavart senkit, hogy születésétől kezdve láthatóan remeg a keze. Fellőtték Charles Simonyit, aki most felülről nézi a bolygót, amelynek ő adta a Word-öt és az Excell-t. Fotók, videók, életrajz, kulisszatitkok.

A tervek szerint hétfőn este 21 óra 20 perckor éri el a Nemzetközi Űrállomást a világ ötödik űrturistáját is szállító Szojuz. Az indítás a terveknek megfelelően zajlott.

Az űrhajót közép-európai idő szerint szombaton este 19 óra 31 perckor bocsátották fel a bajkonuri űrrepülőtérről. A magyar származású amerikai Charles Simonyi és a két orosz kozmonauta, Fjodor Jurcsihin és Oleg Kotov arról számolt be a repülésirányítóknak, hogy jó a közérzetük.

A hozzátartozók és barátok biztató szavakat kiáltottak, miközben a három kozmonauta kék kezeslábasban buszra szállt a bajkonuri kiképzőbázis előtt. Az asztronauták mosolyogva jelezték, hogy minden rendben van.

A búcsúzók között volt Martha Stewart, az egészséges életvitel és szépségápolás amerikai tévésztárja is, akit a bulvármédia szerint gyengéd szálak fűznek Charles Simonyihoz.

Az űrhajó szombaton 19 óra 40 perckor sikeresen levált a hordozórakéta harmadik fokozatáról, és kijutott a kijelölt elliptikus űrbeli pályára.

A húsvét munkanap mindhármuk számára, ráadásul a felbocsátás utáni első órák igen megterhelők. Először ellenőrzik a fedélzeti rendszereket, majd leveszik a szkafanderüket, alkalmazkodnak a súlytalanság állapotához és készülnek a dokkolásra.

Az űrturista 12 napot tölt a világűrben, és április 20-án a fél éve a nemzetközi űrállomáson tartózkodó Mihail Tyurin orosz és Michael Lopez-Alegria amerikai űrhajóssal tér vissza a Földre.

Charles Simonyi a Space Adventures amerikai cégen keresztül 20-25 millió dollárt fizetett az űrutazásért. Ő az ötödik úrturista. Eddig az amerikai Dennis Tito, a dél-afrikai Mark Shuttleworth, az amerikai Greg Olsen és a japán Enomoto Daiszuke járt az űrben turistaként.

Az amerikai üzletember kiképzése szeptemberben kezdődött a kozmonautákat felkészítő Moszkvai melletti központban. Itt tanulmányozta a Szojuz űrhajó rendszereit, felpróbálta az űrruháját, elkészítették számára a különleges pilótaülést, és tanult oroszul is.

Az orosz erdőkben túlélési technikákat sajátított el, és erről videófelvétel is készült, amit itt , a Space Adventures honlapján nézhet meg. Az űrturista tesztelte a "kozmikus" ételeket és ruhákat is, ezekről itt és itt nézhet meg videófilmeket.

Egy orosz tévécsatorna akkor is filmezte Simonyit, amikor a csillagvárosi hidrolaboratóriumban a vízre szállást gyakorolta. Ekkor bizonyosodott be, hogy az amerikai milliárdos keze remeg - de mint később kiderült, születése óta.

Charles Simonyi felvitt az űrbe egy külön kis "élelmiszerpakkot" is, amit természetesen Martha Stewart állított össze. Április 12-én - amit Gagarin tiszteletére az Űrhajózás Napjaként ünnepelnek Oroszországban - ebből látja majd vendégül a társait.

A menüben van fogolypecsenye madeira boros mártásban, kacsamell kapribogyóval, rizspuding kandírozott gyümölccsel és más csemegék.

Az űrhajósok hangsúlyozták, hogy a madeirát kizárólag mártásként fogyasztják majd, mivel betartják az űrbeli szesztilalmat.

A magyar származású űrturista "mementóként" magával vitte az Ural-2-es szovjet gyártmányú számítógép egyik lyukszalagját, amelyet még kivándorlása előtt, Magyarországon programozott.

Csomagolt amerikai és magyar zászlót, magyar gyermekrajzokat, és magánál tartja az útlevelét is, amelybe odafönt pecsét kerül.

Simonyi egyébként két évvel ezelőtt már járt Kazahsztánban, ahol végignézte az orosz Szojuz űrhajó kilövését és beszélt egy nyugdíjba vonult orosz kozmonautával is, aki több mint 670 napot töltött az űrben. Simonyit tanácsokkal látta el Neil Armstrong amerikai asztronauta is.

Charles Simonyinak már vannak ötletei arról, hogyan lehet fejleszteni az űrállomás leltározási folyamatát. Útjának egyik célja a különböző amerikai és orosz mérnöki megoldások tanulmányozása.

Ezenkívül négy különböző témában tudományos megfigyelést is végez.

Simonyi Károly fizikus. 17 évesen vándorolt ki.

1966-tól Dániában dolgozott, majd 1968-ban az Egyesült Államokba költözött, ahol beiratkozott a Berkeley-i Kaliforniai Egyetemre. Később a Stanfordi Egyetemen tanult, és a Xerox PARC-nál dolgozott Alan Kay és Robert Metcalfe mellett. Kifejlesztette az első ALAKHŰ (WYSIWYG) szövegszerkesztőt az Alto személyi számítógépre, a Bravo-t.

A Microsoftnál dolgozott, ahol a Word és a Excel, valamint az Excelt megelőző Multiplan fejlesztését irányította. Ő vezette be itt a objektumorientált programozást, amit a Xeroxnál tanult meg, és kifejlesztette a magyar jelölést a változók megnevezésére.

2002-ben hirtelen elhagyta a Microsoftot, hogy üzlettársával, Gregor Kiczales-szel a British Columbiai Egyetem professzorával megalapítsa az Intentional Software Company-t.

Az amerikai Forbes magazin szerint, jelenleg a 374. leggazdagabb amerikai, 1 milliárd dollárral. (Forrás: Wikipédia)

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában kissé felhős, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!