Ma van a hét legrosszabb napja?

Eddig azt hittük, hogy a hétfő az a nap, amikor a legnyomorultabbul érezzük magunkat, de kiderült, hogy a szerda a hét legrosszabb napja.

Legalábbis ezt állítja két amerikai alkalmazott matematikus, akik 2,4 millió internetes blog szavait elemezték, mint például a Twittert, és kilenc fokozatú skálán osztályozták, mennyire pozitív töltetű szavakat használnak.

Christopher Danforth és Peter Dodds, a Vermont Egyetem professzorai az olyan szavaknak adtak 8+ értéket, mint a szabad, a vidámság, a szivárvány és a szex. Az árulás, kegyetlen, gyűlölet és szenvedés szavak 2-nél kevesebb pontot kaptak. Szombaton és vasárnap a vártnak megfelelően igen magas pontszámok jöttek ki, de meglepetésre a hétfő lett a hét második legvidámabb napja, részben azért, mert ilyenkor még él a hétvége emléke bennünk, jelentette a The Telegraph. Ezek az érzések azonban eltűnnek szerdára.

Danforth professzor elmondta: "Az emberek napi élménye némileg visszatükröződik a szavakban, melyeket használnak. Különösen igaz ez például a Twitter esetében, melyet körülbelül egy éve kísérünk figyelemmel. "Azt hiszik, hogy a barátaikkal beszélgetnek, de mivel ezek a blogok publikusak, átnézünk a válluk felett. A hétvégék általában jókedvűen telnek, a legszomorúbb napnak pedig a szerda tűnik." A szakember hozzátette: "Igyekszünk felmérni a kollektív boldogságot egy sokkal nagyobb léptékben, ami hasonló a külső hőmérséklet méréséhez. Néhány molekula energiája nem mutatja meg jól a hőmérsékletet, ahhoz több milliárddal többre van szükség."

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik tovább, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!