Léteznek egyáltalán ezek a pszichiátriai betegségek?

A Mentális Betegségek Diagnosztikája és Statisztikai Kézikönyve (DSM) című könyv tervezett átdolgozása ismét felvetette a kérdést, hogy mely betegségek kapjanak helyet a pszichiátriai alapműben. A gyermekkori hangulatváltozásoktól kezdve a nemi identitászavarig sok betegség elfogadásáról vitáznak.

1. Gyermekkori bipoláris zavar

A másik 5 vitatott betegségről ebben az írásunkban olvashat.

A bipoláris zavar, amelynek fő jellegzetességei az állandó hangulatváltozások, az utóbbi időkben a gyermekek körében diagnosztizált egyik leggyakoribb pszichiátriai kórképpé vált. 1994 és 2003 között a betegség előfordulása negyvenszeresére nőtt gyermekek körében. Szakértők szerint ezzel az a legnagyobb probléma, hogy a diagnosztizált esetek zöme nem is valódi bipoláris zavar, ezért a DSM szerkesztői a betegség pontosabb meghatározására törekszenek a jövőben.

"Amennyiben lehetséges, akkor nem adunk gyerekeknek és serdülőknek ilyen 'komoly' diagnózist, hogy elkerüljük az ezzel járó stigmatizációt, illetve egy pszichiátriai betegségkarrier ilyen korai indulását. A gyerekek sokszor 'kinövik' ezeket a tüneteket, így ha fel is fedezhető egyfajta mintázat, akkor is más névvel szokták címkézni ezt - fűzte hozzá a Medipress hírügynökség anyagához Antus Eszter pszichológus.

2. Asperger szindróma

1994-ben az Asperger szindróma, ami egyfajta autizmus, helyet kapott a DSM negyedik kiadásában. A szociális kötődések zavarával járó kórban szenvedők esetében a nyelvi készségek épek, és nem jár együtt súlyos értelmi fogyatékossággal sem. A betegséget nagyon nehéz diagnosztizálni, hiszen más autizmus-szerű betegségekhez hasonló. Az új kiadásban a betegség valószínűleg a magas szinten funkcionáló autizmusok kategóriájába kerül majd.

3. Szexfüggőség

Szexfüggőség

A szexfüggőség a szexuális vágyak irányításának képtelenségét jelenti. A szexfüggő mindenképpen a szexuális kapcsolat létesítésére törekszik, nem törődve a következményekkel. Ennek ellenére a legtöbb szexfüggő nem örömet, hanem szégyent érez egy-egy együttlét után.

A DSM legújabb kiadásában a betegség valószínűleg nem ebben a formában lesz jelen, hanem hiperszexuális viselkedészavarként, ami pontosabb leírást ad a betegség jellegéről.

"A szexfüggőség egy tünet, nem pedig betegség. Számos kórképben előfordulhat, kérdéses, hogy van-e létjogosultsága önálló kórképként. Szerintem nincs, de ha bekerül a DSM V-be nem ez lesz az egyetlen olyan diagnózis ami valójában tünet" - fűzte hozzá Antus Eszter pszichológus.

4. Nemi identitászavar

A DSM negyedik kiadásában azokat az embereket diagnosztizálták nemi identitászavarral, akik úgy érezték, hogy a fizikai nemük nem egyezik meg a valódi nemükkel. A legújabb kutatásban a betegséget valószínűleg fizikai nemi különbségként fogják csak emlegetni, ezzel is azt hangsúlyozva, hogy ez az állapot tulajdonképpen nem is betegség, és nem szorul pszichiátriai kezelésre.

+1 Antus Eszter szerint vannak enné is meghökkentőbb kórképek a DSM V. tervezetében. Az egyik az "Apotemnofília" (Body Integrity Identity Disorder). A betegben legyőzhetetlen vágy él, hogy megszabaduljon egyik, vagy mindkét lábától, amelyek egyébként egészségesek, de úgy érzi, nem képezik testének részét, amelynek határai valahol a térde(i) alatt vagy a combja(i)nál végződnek" - tette hozzá a szakember, akinek köszönjük észrevételeit!

Videó: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik tovább, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!