Létezhet örökké tartó szerelem

Friss kutatások szerint igenis létezik sírig tartó szerelem, és nem igaz a berögzült nézet, miszerint a szerelem idővel szükségszerűen elhalványul.

A New York-i Stony Brook Egyetem kutatói arra derítettek fényt, hogy több évtizednyi házassággal a hátuk mögött is ugyanolyan szerelmes lehet egy pár, mint találkozásuk pillanatában. A kísérlet során a kapcsolatok korai és késői szakaszában készítettek felvételeket különböző párok agyáról. "A pároknak mutattak egy képet a társukról, ami közben - mind a friss, mind a már hosszú ideje tartó kapcsolatok esetében - az agy jutalomközpontjában lehetett érzékelni a hatást. Mi mást jelenthet mindez, minthogy az életfogytig tartó szerelem nem csak a tündérmesében létezik? Mindkét szakaszban ugyanazt a reakciót láttuk az agyban, ami nagyszerű hír!" - örvendezett dr. Jennifer Hartstein pszichológus, az Early Show című műsor munkatársa. "A felvétel jól megmutatta, kinél milyen szoros a ragaszkodás, a kötődés a másikhoz. A szerelem sokkal tovább tarthat, mint eddig hittük" - tette hozzá Hartstein.

Jeff Glore, az Early Show társ-műsorvezetője beszámolt arról, hogy a tanulmányból az is kiderült, azok a párok, akik azt vallották, még mindig őrülten szerelmesek egymásba, gyakran éltek szexuális életet. "A szex sok szempontból fontos. Tudjuk, hogy testi-lelki előnyei egyaránt vannak, és ami a legfontosabb, szoros köteléket hoz létre a párok között, szenvedélyt és pozitív érzelmeket épít ki a társunk felé" - tette hozzá Hartstein, majd így folytatta: "a szexen kívül még egy nagyon fontos dolog van, ami tartóssá tesz egy párkapcsolatot: a folyamatos kommunikáció. Mindig nyitottnak kell lenni egymás felé, dolgozni kell azon, hogy mindent meg tudjunk egymással beszélni, és mindkét fél becsülje a másikat."

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -2 °C

Délelőtt javulnak a látási viszonyok, és általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható. Az északkeleti és a nyugati határszélen lehetnek tartósabban felhős körzetek, illetve az ország északkeleti felében lehet átmeneti kisebb felhősödés. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet napközben a Tiszántúlon élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 7 és 13 fok között valószínű.Késő este -3, +4 fok várható. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!