Lehalkítja a horkolást egy új készülék

Horkolást semlegesítő készüléket fejlesztett ki egy izraeli startup vállalkozás. A Silent Partner névre keresztelt eszköz lehet az első, amely az alváskor jelentkező kellemetlenség minden fajtájára egyaránt használható.

A horkolás egyes felmérések szerint nagyjából minden második embernél jelentkezik, kétszer nagyobb valószínűséggel a férfiaknál, mint a nőknél. Azon túl, hogy betegségek jele is lehet , környezetünk is megsínyli a hanghatást. Annak ereje ugyanis átlagosan 60 decibeles, azaz egy működésben lévő porszívó zajával egyenlő mértékű, de elérheti akár a 80-90 decibelt, egy ipari üzem zajkáoszát is. Ez már az alvótárs pihenését is zavarja, ami hosszú távon veszélyezteti minden érintett egészségét.

Horkolást több tényező is kiválthat, az eddig kifejlesztett eszközök pedig abban egyeztek meg egymással, hogy nem minden horkolásfajta esetében tudtak hatékonyan működni.

A kiváltó okok helyett a végeredményt célozzák

Jason Naparstek, a QuietLife izraeli startup alapítója az Origónak adott interjújában cége legújabb kütyüjéről nyilatkozott. A társaság az okok helyett arra koncentrált a tervezés során, hogy inkább a kiadott hangot semlegesítse.

A horkolással együtt kell élni; tudnék róla, ha horkolnék - gyakori tévhitek gyűjteménye a horkolásról.

"A Silent Partner az első olyan horkolásgátló készülék, amely a zajszűrést használja fel a horkolás ellen. Az eszköz nem a horkolás biológiai oldaláról közelíti meg a dolgot, hanem a kiadott hanghullámokat oltja ki fordított fázisú hanghullámok segítségével" - árulta el az alapító.

Zajjal oltható ki a zaj

A zajszűrés elvéhez érdemes felidézni, mi is valójában a hang : a hanghullámok saját amplitúdóval és frekvenciával rendelkező nyomáshullámok. Amplitúdónak a rezgés egyensúlyi állapottól való eltérést nevezzük (minél nagyobb az amplitúdó, annál hangosabbnak érzékeljük a hangot), a frekvencia pedig megadja, hogy adott idő alatt mennyi hanghullám halad el egy adott ponton.

A horkolás komoly betegségek előjele lehet, de környezetünket is zavarja

Az új készülék - hasonlóan más zajszűrő berendezésekhez - a kiszűrni kívánt zajjal azonos amplitúdójú, de fordított fázisú hangot ad ki, ezáltal kioltva az eredeti, nemkívánatos zörejt.

Algoritmussal jósolják meg a horkolást

Ennek értelmében tehát érthető, mekkora kihívást jelentett az izraeli cég kutatóinak, hogy felvegyék a harcot a horkolással , amely szabálytalanul ismétlődő hangokat produkál. Ennek érdekében lényegében jósolnia kell a készüléknek, amely a horkolás előtt milliszekundumokkal indítja el az azt kioltó ellenhullámokat.

Az eszköz az orra helyezhető, ráadásul non-invazív, azaz nem nyúl bele semmilyen módon a szervezet működésébe. Használatával az átlagosan 61 decibeles horkolás 46 decibelesre csökkenthető. Ez egy igen komoly változás, figyelembe véve például, hogy egy pár méterről ránk üvöltő és egy hozzánk rendes hangerővel beszélő ember hangereje között körülbelül 20 decibel a differencia.

Nem szűnik meg tehát teljes mértékig a horkolás jelentette zaj, de lehalkul annyira, hogy ne zavarja az éjszakai pihenést.

Forrás: origo.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Ez a vitaminhiány okozhatja a nők gyakori daganatos betegségét – Így csökkenthető a kockázat
magyar egészségügy
Eldőlt, mégsem írhatnak receptet a gyógyszerészek ősztől – Halasztják a tervezett egészségügyi fejlesztéseket
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Az ország nagyobb részén szinte zavartalan lesz a napsütés, csupán a déli tájakon lehet több felhő, illetve időszakosan a Nyugat-Dunántúlon is megnövekedhet a felhőzet. Miután reggel az utolsó csapadékgócok is elhagyják hazánkat kelet felé, általában száraz idő lesz, de a nyugati tájakon előfordulhat néhol zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél nagy területen élénk marad, néhol meg is erősödik.A csúcsértékek általában 26 és 31 fok között várhatóak, de a nyugati határszélen ennél pár fokkal alacsonyabb maradhat a maximum. Késő estére döntően 18 és 23 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!