Kikapcsolhatjuk álmainkat?

Mi lenne, ha egyszerűen kikapcsolhatnánk az álmainkat? - Rémálmok esetén mindenképpen hasznos lenne! Egy újabb kutatás szerint pedig ez a lehetőség már nem is olyan távoli: a University of California-Berkeley kutatói ugyanis úgy tűnik, megtalálták az álmok kulcsát, és egereken már ki- és be tudják kapcsolni az álmokat - számolt be a Medical News Today.

A Yang Dan molekuláris és sejtbiológus által vezetett csapat azt találta, hogy egereknél bizonyos nyúltvelőbeli neuronok aktiválása esetén előáll a gyors szemmozgásokkal járó alvásszakasz, a REM . Amikor pedig deaktiválják ugyanezeket a neuronokat, akkor a REM egyáltalán nem jelentkezik. (Amikor alvásunk a REM fázisba ér, akkor álmodunk.) A kutatók a kísérleteik eredményeit a Nature-ben publikálták.

Az álmaink segítik a napközbeni történések feldolgozását, és általában azokat az eseményeket jelenítik meg, melyek foglalkoztatnak minket, és nagyszerűen tükrözik a lelkiállapotunkat. Képesek lehetnek az álmok előre jelezni a betegségeket? Az emlősök alvása ciklusokban történik; minden ciklusnak körülbelül a 25 százalékát teszi ki a REM-szakasz. A REM az álmodunk .

Dan és munkatársai egerekben a nyúltvelői úgynevezett GABAerg neuronok szerepét vizsgálták az álmok kialakulásában. Ezek az idegsejtek a nyúltvelő hasi oldala felől erednek, a gerincvelő tetején helyezkednek el, és elérnek az agytörzs bizonyos részeiig, illetve a hipotalamuszig . (Utóbbinak a hormonok kibocsátásban is szerepe van.) A kutatók az optogenetika elnevezésű eljárást alkalmazták; az egereken végzett génmódosítás láthatóvá tette egy fényérzékeny ionpumpa segítségével az állatok GABAerg neuronjait a kutatók számára.

Kikapcsolhatók lehetnek az álmok?

A kutatók lézerfény segítségével ki és be tudták kapcsolni az állatokban a vizsgált idegsejteket. Eközben pedig megfigyelték, hogy hogyan változik meg az állatok alvás közbeni viselkedése. A GABAerg neuronok aktiválása pillanatokon belül REM-alvást idézett elő az alvó állatoknál; a deaktiválásuk pedig azt eredményezte, hogy vagy nem volt REM-fázisuk , vagy egyáltalán nem tudtak tovább aludni. Ha nem alvó, hanem ébren lévő egerek GABAerg neuronjait aktiválták a kutatók, akkor az éberségi állapotuk nem változott, de megéheztek, és többet ettek. A normál egerek esetében a GABAerg neuronok az ébrenlét alatt a legaktívabbak, különösen evéskor és tisztálkodáskor – ez két igen kedvelt tevékenysége az egereknek.

Dan szerint a nyúltvelő GABAerg neuronjainak éppen ellentétes hatásuk van, mint a stresszben szerepet játszó neuronoknak. „Amikor ezek aktiválódnak, akkor kellemes érzés tölti el az egyedeket – mint evés közben vagy tisztálkodáskor.”

A kutatók azt remélik, hogy az egerek REM-alvásának vizsgálati eredményei hasznosíthatók lesznek bizonyos pszichiátriai betegségek kezelésében. Rengeteg olyan zavar van ugyanis z elsősorban a hangulatingadozással járók – amelyek megváltoztatják a REM-fázisokat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Délelőtt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen fordulhat elő kis mennyiségű időszakos eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!